Akkor most főzőcskézzünk egy cseppet! Kotyvasszunk össze egy szeretnivaló közösséget.

A közösség álljon három generációból (máris adja magát a generációs konfliktusok végtelen tárháza). Az öregek legyenek vaskalaposak, mégis övezze őket mérhetetlen tisztelet, a nagyi főzzön remekül. A családfők természetesen sikeresek, méghozzá valamely sztereotip szakmában, ne törjük sokat a fejünket, jók lesznek orvosnak vagy az ügyvédnek. A tinédzserek pedig teremtessenek cserfesszájúnak, majmolják a divatos öltözködést, ne fogadjanak szót az ősöknek, kerüljenek zűrökbe, csapja meg őket valamely tudatmódosító szer szele, de azért minden gödörből másszanak ki. 

Persze egy família kevés, ezért dobjunk be az üstbe néhányat. Nem árt ha ezek a klánok (a későbbi bonyodalmakra tekintettel) ki nem állhatják egymást. Ezek után szüljünk meg néhány antipatikus arcot, akik majd kívülről veszélyeztetik szeretett családjaink mindennapjait, jót tesz, ha ezen alakok a párkapcsolatokba rondítanak bele a háromszög harmadik oldalaként.

Nem probléma, ha egy-két hős zabi- vagy kórházban elcserélt csecsemő volt hajdanán, lényeg, hogy erről a kamerák kereszttűzében értesüljön, krokodilkönnyeket hullajtó jelenetek közepette. Mi kell még? Igen, a főszereplők (különösképpen a címszereplő, ha van ilyen) rendelkezzenek kifogástalan külsővel, ha a Teremtő szűkmarkúan bánt velük, adjunk rájuk megfelelő mennyiségű lazúrt. Ez fontos lehet a későbbiekben, amikor tizenéves lányok és fiúk ezen héroszok arcmását teszik szobájuk legkitüntetettebb részébe.Lélekábrázolásban ne süllyedjünk dosztojevszkiji mélységekbe, színészeink földreszállt angyalok vagy megtestesült ördögök tulajdonságaival bírjanak. És gondosan tervezzük meg és ápoljuk imágójukat, lényeg, hogy beszéljenek róluk. A késő esti magazinműsornak mindig naprakész híreket kell adnia kirakatembereinkről. Az sem baj, ha csak ennyit mondanak a képcsőbe: "Az X. Y.-nak, a Z szappanopera sztárjának, ma 112-re ment fel a pulzusa, mert majdnem karambolozott".

(Blogspot, 2005)