Az interneten a vélemény szabad, anonim és kontrollálatlan. A legállatiasabb ösztönök kitörésének lecsapódási színhelye. Sikertelen, háborgó elmék érzik elengedhetetlenül fontosnak, hogy szennyvízcsatornába illő véleményeiket közszemlére bocsássák.
Talán egyesekben az a nem kellően megalapozott gyanú merülhetett fel, hogy blogom klinikai lélegeztető gépre került, már csak órák kérdése, és magához szólítja a Mindenható.
A papírforma bevált, a hosszú ideje haláltusáját vívó, csak klinikai lélegeztető-gépek által életben tartott Blogter beadta magának a halálos ciánkálit, és a szájbertér virtuális temetőjébe száműzte velejéig rothadt IT-parkját. Élt 3 évet. RIP.
A feltörekvő honi publicista mezőny egyik legkiválóbbika, Papp László Tamás, a Hírszerző hasábjain helyezett el egy lórúgásnyi méretű fikaadagot, célbavéve közéletünk talán legirritálóbb csoportosulását, a szegénységet fetisizáló szociológus-kánont.
Éppen itt az ideje, hogy a férfi-női kapcsolatokat a kapitalizmus farkastörvényeinek okuláréján keresztül tegyük a boncasztalra.
Amikor Vas Márton, az ukránok elleni derbi utolsó percében kipókhálózta a rivális ketrecét, végérvényessé téve a magyar hokiválogatott feljutását az A csoportba, nos akkor egy rakás régi emlék feltódult bennem, és elöntött a nosztalgia.
A január elseje számomra nemcsak az újév beköszönte, hanem a blogom születésnapja is egyben, így érdemes visszatekinteni a magunk mögött hagyott 365 napra ebből az aspektusból.
Úgy fest, hogy az európai integráció újabb mérföldköve egyelőre csak a vakuk kereszttűzében bájvigyorgó, pezsgőspoharak felhörpintésétől megrészegülő politikusokat tölti el kéjjel. A mezei állampolgárok túlnyomó többsége közömbös, a határokat elcsúfító sorompók leszerelése nem hozta meg a remélt…
Ugyan nem vagyok egy Bod Péter Ákosba oltott Csaba László, nem kelek és fekszem a BUX-indexel vagy a kőolaj hordónkénti világpiaci árával, viszont Magyarország költségvetése még az én, amúgy csőlátó érdeklődésemet is kivívhatja.
A hamarosan magunk mögött hagyott évben érdekes kísérletet folytattam a Blogteren, emiatt sok konfliktust idéztem elő, javarészt jóindulatú netezőkkel. Megpróbáltam párbeszédet generálni szélsőjobboldali bloggerekkel, kommentelőkkel, mert kíváncsi voltam rájuk, és arra is, hogy ők maguk vevők-e a…
Idestova egy esztendeje viseli büszkén, a „Magyarország második legismertebb települése” kitüntető címet a Somogy megyei Balatonőszöd. Gyengébbek kedvéért Őszöd, és nem Öszöd, mint azt néhány sajtótermék hétről-hétre hanyagul papírra veti.
Szorgosan tekertem derék mountain bikámat az ország történetének legforróbb napján, hiszen azt a címeres baromságot ötöltem ki, hogy körbepedálozom a tavat, amely alsó hangon is közel kétszáz kilcsi. Hajnali hét környékén zombiként hajtottam keresztül a siófoki Aranyparton, és kábé úgy csodálkoztam…
Bár Alkotmányunk szerint az ország hivatalos nyelve a magyar, a Balaton partján nyugodtan revideálni lehetne ezt az elavult álláspontot, hiszen a német szó lényegesen gyakoribb vendég errefelé, mint a finnugor. Ugyan a történelem szavát nem érezték meg anno a germánok, és botor módon alig…
Nagyot kaszálhatna Sóher Norbert fitneszipari nagytőkés, amennyiben milliárdos ápdétbizniszét a Balaton partjára költöztetné. A lakossághoz viszonyított Tonna Donna-arányszámban, alighanem sikerült beelőznünk a verhetetlennek hitt jenkiket, legalábbis ezt sugallják a személyes impresszióim, amely…
Eddig sohasem próbáltam teljesen elzárni magam elől a médiacsapot, imigyen érdekes kísérletnek ígérkezett két hetet a közéleti bohózatot száműzve, kizárólag a napsütés, a koktélok, és a frissítő hullámok igézetében tölteni, mindezt az újra felkapottá váló Magyar-tengeren.
Augusztus 20-ához hasonlatos orkánt kavart a Rogán Tóniról és jövendőbelijéről firkantott vitriolom. Önkéntes pszichoanalitikusok állították ki a megfellebbezhetetlen látleleteiket.
Új év, új remények, új blog. Speciel ez nem nagy kunszt, ugyanis e jeles kommunikációs csatornát még sohasem vettem kezelésbe.
Egy számológép, egy vonalzó, egy északi főváros, avagy biztosan minden csillagász épelméjű?
Kiszálltunk a kocsiból és belenéztünk a magyar valóságba... Azóta rémálmaink vannak...
Annyira illúzióromboló tudd lenni, hogy ha valakit tisztelsz az életviteléért és kiderül hogy teljesen más ember a valóságban... Dr. Műmájer színpadias elemeket sem nélkülöző alakításait kétpofára zabáltam a megtévesztett több millió honfitársammal egyetemben.
Néhányan kérdezték, hogy miért töröltem le az előző naplómat? Megmondom az őszintét: idegesített, hogy sokan elképesztően sok bugyutaságot és felesleges hülyeségek írására használják ezt a kommunikációs csatornát. Velük meg nem akarok közösködni. De mostanára meggondoltam magamat, úgyhogy firkantok…
Furcsa szerzet tűnt fel a Nyugati téri metróaluljáróban. Nem is a megjelenése volt érdekes, hanem maga a lénye. Szomorú arca nagyon magányosnak tűnt. Kétségtelen, mindig csak önmagában láttam, soha nem volt senki vele. A szája állandó mozgásban, gondoltam énekel magában, de az is lehet hogy…
„Személyvonat indul Szolnokra a 2-es vágányról, három perc múlva, kérjük igyekezzenek a beszállással” – adja tudtomra egy monoton géphang, mihelyt beérek a pályaudvarra. Ezt nem hiszem el, kivételesen időben elindulok otthonról és akkor sem tudok jókor érkezni. Hiába, nem számítottam arra, hogy…
Mivel rendkívül hosszadalmas lenne egy ötnapos út minden mozzanatát képernyőre hányni, ezért csak címszavakban írom le mi minden eset meg velem és Zsuga barátommal e remek kis kiruccanáson.