Még mindig a vasárnap hajnali brutális gyilkosság hatása alatt állok, a felháborodás hullámai bennem is cunamit idéztek elő. A harag állítólag rossz tanácsadó, így majd később jön elemzés a bestiális tett önmagán túlmutató etnikai-szociális-kulturális hátteréről. Most inkább valami más, amely persze véletlenül sem független Marian Cozma kivégzésétől.

Több híradás is megemlíti, hogy a sportoló haláláért felelős maffiózók Enyingről származnak, ahol a lakosság kvázi rettegésben él, mivel a települést tulajdonképpen egy 100-150 fős gengszterbanda uralja. Az emberek csak a legszükségesebb tennivalókért mozdulnak ki odújukból, akkor viszont lesütött szemmel közlekednek, hogy tekintetük még véletlenül se találkozzon a klántagokéval. Ha valaki mégis nézeteltérésbe keveredne velük, pillanatok alatt riadóztatják több tucat főre tehető verőlegényeiket, a folytatást pedig már mindenki fantáziájára bízom. 

Ezek után elolvassuk Tóth Dezső polgármester nyilatkozatát, és a már eddig is az egekben kalapáló vércukorszint tántoríthatatlanul szökik a sztratoszféra felé. A település vezetője a következőt válaszolja a Népszabadság riporterének diktafonjába: „[Sztojka] Ivánt gyerekkora óta ismerem, tanítottam őt az általánosban, a mai napig köszönő viszonyban vagyunk. De arról nem tudok, hogy bármit is dolgozna. Csak azt látom, hogy szépen gyarapodik.” 

Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egy hétpróbás bűnöző tengeti életét a kisvárosban, és axiómaként kezelendő, hogy ez ellen a helyi no. 1. nem tehet semmit. Hát akkor miért választottak meg a polgárok bazd meg, szakadhat ki belőlünk az ELTE-TáTK-on szocializálódott úriember. Példának okáért egy suttyomban tett feljelentés az APEH-nál, vagyonosodási vizsgálatot kérve, nemcsak joga, hanem a kötelessége is volna Tóth úrnak, amennyiben ilyen kiugró gazdagodást tapasztal a környezetében. Ám inkább felelősséget hárít át, és hagyja magán eluralkodni a félelmet. Ez persze emberileg még érthető volna, csakhogy a kisváros lakói rá bízták ügyeik intézését, úgyhogy akkor tessék tökösnek lenni, vagy inkább a zabhegyezést választani hivatásul. 

De az idegek felbaszodása csak fokozódik, akárcsak a nemzetközi helyzet, mikor a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának (Lasancz Zoltán) MTI nyilatkozatát tanulmányozza a médiafogyasztó. Ebben a fehérvári tótumfaktum kerek-perec leszögezi: „Enyingen nincs bűnbanda. A mezőföldi kisvárosban nincs több és más jellegű bűncselekmény, mint más településeken, azaz ott is elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények a jellemzőek”. 

Először is: mi a lópikula köze van a kettőnek egymáshoz? Tudom, a rendőrtisztin nem felvételi követelmény a szövegértés. Ha nem is saját településén követi el gaztetteinek zömét a horda, attól éppenséggel a terror légkörével még élhetetlenné tehetik a mindennapokat. Illetve, ha mindenki tud arról, hogy vannak, akkor miért kell kézzel-lábbal tagadni a puszta létezésüket is? A tavaly nyári siófoki erődemonstráció óta sok kétség amúgy sem lehet efelől. 

Világos, a bűnbandák felszámolása nem pofonegyszerű, hiszen tevékenységük zöme rejtve marad, az pedig nem bizonyíték, ha valakinek egykilós fuksz lóg a nyakában, és tízmillás mercivel furikázik, papíron munkanélküliként. De a bizonyítékok hiányába beletörődni semmiképpen sem szabad, mert az állampolgárok megvédése a törvényen kívüli félemberektől, az állam elsőrendű feladata. Különben aligha beszélhetünk államról, sokkal inkább ősközösségről. 

Konklúzió: az impotens és beszari államapparátus a helyi oligarchákat erősíti.

(Blogter, 2009. február 9.)