Fiatal vagyok, nem éltem át a II. világháború borzalmait, számomra így a neonácik csupán vásári látványosságok. Akiken jó röhögni, hiszen csúnya, ormótlan arcberendezéssel, igénytelen, fekete ruházattal, és a molylepkénél is kevesebb aggyal áldotta meg őket a sors. Egyszerűen képtelen vagyok…
Rövid időn belül sokadszor jelenti ki az országos főrendőr, hogy már nagyon közel a rejtély megoldása, a kirakós-játék a vége felé közeledik, a tettesek bűnös kezeire hamarosan csinos kis karperecek kerülnek. Aztán valami mindig közbejön.
Még mindig a vasárnap hajnali brutális gyilkosság hatása alatt állok, a felháborodás hullámai bennem is cunamit idéztek elő. A harag állítólag rossz tanácsadó, így majd később jön elemzés a bestiális tett önmagán túlmutató etnikai-szociális-kulturális hátteréről. Most inkább valami más, amely persze…
A miskolci rendőrök mindössze azt teszik, ami a törvény adta kötelességük, ám kishazánkban már ez is elismerő csettintést érdemel. Mi tagadás, vicces látvány a mozgássérült parkoló-kártyával közlekedő, majd a felelősségre-vonás miatt idegösszeomlást kapott, végül bilincsbe vert jól öltözött nő…
Ismételten elvegyültem a forrongó emberpalánták táborában, ezúttal a Demszky ellen protestáló, érdekes arcú egyedeket szemrevételeztem szociológusi kontaktlencsémmel.
Ritkán látható nemzeti egység bontakozott ki a hátunk mögött hagyott hét folyamán. A fakabátok így, a zsernyákok úgy, kiben bízzon az embör, ha bennük nem, szólal meg nemre, korra, szociális helyzetre, lakóhelyre, és IQ-ra való tekintet nélkül az okostojás-kórus, és a kevéssé kompetens figurák…
Szokás szerint jó adag késésben voltam, a 15-ös busz poroszkálva tette meg a reá kimért büntetést. Tíz perccel a beharangozott kezdősípszó után estem be a Magyar Kommunista Munkáspárt április 4-i megemlékezésére. Érkeztemkor Vajda János alelnök ecsetelte, hogy miért a szocializmus alatt haladt előre…
A suszter jobb, ha marad a kaptafánál... Hiszen csak egy kontár keveri össze a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat, képzeli magát rendőrségnek, ügyészségnek és bíróságnak egyszerre (Montesqieu forog a sírjában).
Morvai Krisztina, ex-gyermek, nő- és jogvédő, a jobboldal lózunghegyeinek informális szócsövévé vedlett. Ezt a nem mindennapi kalandtúrát, időben röpke pillanatok alatt, a fény sebességével megegyezően sikerült bejárni.
A szegény magyart mindig kíméletlenül összeverik, pedig barátságos, jámbor, együttműködő vagy ott sem volt…