Tízből kilenc embernek tutira nem fog tetszeni a mondanivalóm. Divat lett adakozni a cunami áldozatainak megsegítésére. Minden napra jut néhány hír, miszerint ilyen, s olyan segélyakciót, jótékonysági focimeccset vagy gálaestet rendeznek, sőt örökbe is lehet fogadni árván maradt gyermekeket.

Ezek persze helyes cselekedetek. Nekem azzal van bajom, hogy a világ miért nem reagál ennyire érzékenyen más katasztrófák, háborúk, etnikai írtások esetén (tudom finnyásan humanitárius katasztrófának mondják)? És a választ is tudom. Ha a természeti csapás nem az európai turisták által látogatott népszerű üdülőparadicsomokban következik be, akkor az egész csak néhány soros újsághír.

Tudomásul kell venni, mindent a média irányít. Ami abban terítékre kerül az ügy, ami nincsen benne az nem létezik. Ezért háborít fel, hogy rendkívül kevés szó esik a szudáni Darfúrban zajló konfliktusról, a Kelet-Kongóban zajló brutális eseményekről, az elefántcsontparti polgárháborúról. És persze nem ártana a csecsenföldi és a Közel-keleti eseményeket is a valóságnak megfelelően bemutatni. De ezek csak kiragadott példák, ennél sokkal több gond és baj van a Földön.

A január 9-i Szólás Szabadságában megszólalt Presszer Gábor, már nem is tudom pontosan milyen minőségében, de valamilyen segélyakció koordinátoraként. Friderikusz is hasonló kérdést tett fel Picinek, mint amit a fentiekben fejtegettem. Ő erre azt találta válaszolni, hogy nehezen hatja meg az embereket, ha Kongóban felnőtt emberek, előre kitervelten gyilkolásszák egymást. Erre csak azt tudom mondani, hogy a zenész zenéljen és maradjon a Megasztárnál és ne nyilatkozzon ekkora égbekiáltó baromságot.

Végül egy jótanács a médiagenyáknak: figyelő teleobjektíveiteket néha Afrikára is fókuszáljátok!

(Blogspot, 2005)