Pápuska

Kicsit elegem van már abból, hogy Karol Wojtyilát, a néhai II. János Pál pápát, mint a humánum emberét és a világbékéért sokat tevő "politikust" mutatják... Persze kétségtelenül megvolt ez az oldala is, de mint tudjuk az éremnek...


Az igazság az, hogy nagyon konzervatív egyházfő volt. Kategorikusan nemet mondott, minden reformtörekvésre. Nem értette meg az új idők szavát. Elutasította a nők pappá szentelésének lehetőségét, amellyel az én olvasatomban elvetette a két nem egyenjogúságát. A cölibátus intézményén sem kívánt változtatni, pedig ennek eltörlésével elejét lehetne venni annak, hogy kéjsóvár csuhások papnövendék kisfiúkat és apácákat keféljenek meg... Lehet, hogy mégsem szerette annyira a gyerekeket?

Az óvszerhasználat tilalma továbbra is érvényben, hadd dögöljön csak meg AIDS-ben az összes kibaszott nigger Afrikában... Illetve hadd sokasodjanak a Harmadik Világban, igaz hogy eddig sem volt elég élelem és víz, de sebaj nem fehérekről van szó, akkor meg ki a faszt érdekel?

Eutanázia is sztornó, elvégre az ember nem egy individuum, hanem egy feljebbvaló bábja, majd ő megmondja mikor hagyhatod el a földet. Igaz lehet, hogy beszarsz a betegséged fájdalmától, de várd csak ki amíg nem szólít magához a nem létező Úr...

A csúcs a 90-es évek közepe, amikoris felállítják a hágai Nemzetközi Törvényszéket, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnösök felkutatására. Ekkor fikszálják le a fejesek, hogy mi is a háborús bűn. A mindenhol jelenlévő vatikáni lobbisták mindent elkövetnek, hogy nehogy belekerüljön a civil lakosok katonák általi megerőszakolása. Ugyanis ez legitimálhatná, a megbecstelenített asszonyok nem kívánt terhességének elvetetését. Ugye mennyire humánus? Vagy csak az volt a gond, hogy ez a probléma többnyire boszniai muzulmán nőket érintett? Ők nem emberek?

(Lovebox, 2005)

Címkék: vallás