Para-Kovács Imre egy állat. Sőt továbbmegyek: nagyon-nagy állat. Viszont így szeretem, mert Csiszár Jenő távozásával talán az egyetlen olyan médiaszereplő, akitől nem kapok sikítófrászt.

Persze ő is megélhetési TV-s lett, de ki róhatja ezt fel neki ebben a kurva világban? Amiért eszembe jutott, az a közszolgálatin futó Kultúrházban az egyik rovata, amely a Szubjektív megjelölést viseli. Igazából ez is olyan, mint egy napló, csak képi megjelenítéssel, tehát eszébe jut valami a fószernak és azt belemondja a kamerába és persze egy ehhez passzoló környezteben.

Múltkor egy piacon járt és kezdésnek azzal nyitott, hogy mennyire utálja az állat- és környezetvédőket... Ez tetszett, mert nekem is súlyos fenntartásaim vannak velük. Nem a képviselt cél, hanem a megvalósítás miatt. Sok greenpeaces, addig greenpeaces amíg ott van a sajtó, aztán elhúz a levesbe, de ezt a témát majd máskor vesézem.

Aztán azon elmélkedik, hogy sok kis hülyegyerek, mennyire odavan az állatokért. Cicát, kutyát tartanak a kedvükért, sőt húsvétra nyuszit kérnek. Amit aztán szépen megunnak, mert elmúlik az újdonság varázsa. Szerencsétlen nyakuk egy éles késen vágódik ketté és ételként születnek újjá, vagy hajléktalan házikedvenc lesz belőlük. Imi barátunk azt tanácsolja, hogy mi lenne ha ezt megelőznénk. És nem négylábút vinnénk haza a gyerkőcöknek, hanem két pár virslit vagy krinolint, ezzel elejét vehetnénk a bonyodalmaknak. Tényleg gondoljon bele mindenki!!! Majd a legvégén egy híres dakota közmondással búcsúzott: "Azért vagyok vegetáriánus, mert utálom az állatokat." :)))

(Lovebox, 2005)