Könyörgöm, miért egy kistelepülés polgármesterének kell előállnia egy olyan javaslattal, amely abszolút állami kompetencia, és már réges-régen orvosolni kellett volna?

A költői kérdés nem Szepessy Zsolt, Monok első emberének a degradálása, sokkal inkább a jogállami impotencia újabb bizonyítéka. Mindenki tudja, hogy a különböző szociális segélyek sokszor nem arra fordítódnak, amire adják. Magyarán: jó párszor nem a mindennapi élet nélkülözhetetlen kiadásaira (rezsi, élelem), és pláne nem a gyerekre költik a segélyezettek. Nem ritka, hogy ezekre az amúgy nem túl magas összegekre uzsorások teszik rá véres mancsaikat. Illetve a nyomorúságos helyzetükhöz képest luxusnak minősülő, alkoholban, cigarettában, játékgépekben landol az adófizetők segítsége. 

Mindenki tudja, hogy a jelenség létezik, valamit mégiscsak lépni kellene, de érthetetlen okokból a törvényhozókat nem különösebben zavarja a pénzherdálás e módja. Pedig most már a politikai korrektség béklyója sem jelenthet akadályt, ugyanis ez a fal már leomlott. Nem lehet vitatéma: alapvető állampolgári érdek az adóbefizetések költséghatékony felhasználása. 

Bár, hogy őszinte legyek, Szepessy szociális kártyája is némi szkepticizmusra ad okot, az uzsorások eléggé agyafúrtak, mindig a hatóságok előtt járnak egy lépéssel. Nincsen rá garancia, hogy az eddig „urizáló” szegények nem találnak ki valami rafinériát korábbi életvitelük folytatásához. A javaslat mindenestre vitaindítónak jó, a többit pedig meglátjuk.

(Blogter, 2009. július 23.)