Egy női nemi ciklusnyi pauzát tartottam blogfronton. Mivel két éve minden hónapban sikerült postot termelnem, csúnya lenne, ha a 2009. január rubrika üresen árválkodna.

Szilvesztertől datálódó önkéntes száműzetésem óta valósággal fortyogtak a honi és a nemzetközi események, ujjperceim mégsem éreztek késztetést klaviatúra-nyüstölésre. A permanens semmittevést a franzstadti időközi utózöngéivel szakítom meg, melynek tegnap jelentették be hivatalos, megfellebbezhetetlen végeredményét.

Nyugi, nem játszom a megélhetési politológust, meghagyom nekik a közhely-puffogtatást, viszont ismételten felrakom a szépen szóló ajánlószelvény-lemezt, melytől ez a gyönyörűséges képzavar sem tud eltántorítani. 

Ugyan postoltam már erről korábban, de mint azt bizonyára mindenki kívülről fújja: az ismétlés a tudás jó édes anyukája. 

Paulik Péter. Ha eddig nem mondott volna sokat e kiváló államférfi neve, akkor segítek: ő próbált mandátumra szert tenni a Magyar Kommunista Munkáspárt jelöltjeként. A proletariátust parlamenti székhez juttató projectje azonban becsődölt, írd és mondd: 48 darab választójoggal rendelkező polgár (elvtárs) gondolta támogatásra érdemesnek a több évtizednyi eszmetörténeti lemaradásban kullogó osztályharcost. 

Akár még örvendhetnénk is, hogy mindössze félszáz, Kádár-fan nyugger poroszkált el járókeretével a szavazóhelységekig. Annak már kevésbé, hogy ez az adat is csak rávilágít a kopogtató-cédula panamák vaksötét üzelmeire. Aligha hihetjük a mesét, miszerint valaki legálisan összegereblyézi a 750-nyi kötelezőt, majd ennek a mennyiségnek még csak a tizedét sem gyűjti be zsákjába a voksoláson. 

Magyarázatokat persze lehet kreálni. A vörösök öregek, hidegfront van, ezért nem kockáztatnak egy combnyaktörést, így inkább fűtött szobájukban nézik a Sas-kabarét, csakhogy a többi jelölt (leszámítva a két nagypártot) sem haladta meg a bűvös háromnegyedezret. Szegedi Csanád (Jobbik) 702, John Emese 419 (SZDSZ, még az érvénytelen fordulóban), Várady Tibor (Humanista Párt) pedig 357 strigulát húzhatott becses neve mellé. 

Azt már mindenkinek a meglóduló fantáziájára bízom, hogy a számok közötti egyensúlytalanságok vajon mitől képződhettek...

(Blogter, 2009. január 31.)