A héten mutatják be a mozik a kanadai-angol-olasz-dél-afrikai kooprodukcióban készült Hotel Ruanda című filmet. Bár van bennem némi szkepticizmus, hiszen hajlamosak az alkotók a puszta haszonért kicsit felturbózni az eseményeket és elferdíteni a történelmi tényeket, de legalább bekerül a köztudatba az 1994-es ruandai népirtás.

Valószínűleg ez volt az emberiség legnagyobb hatékonysággal végrehajtott genocídiuma. Cirka három hónap alatt nyolcszázezer (!) embert mészároltak le a mesterségesen és előre kitervelten felheccelt tömegek. Nem szeretném történelmi előzményekkel untatni a kedves olvasót, lényeg az, hogy többszáz évre nyúlik vissza a hutu-tuszi törzsi viszálykodás az országban. A szélsőségesek 11 évvel ezelőtt elérkezettnek látták az időt, hogy az emberek vélt sérelmeire hivatkozva leszámoljanak a kétségtelenül jobb gazdasági helyzetben lévő tuszi kisebbséggel.

A koreográfia szokásos. Ha rosszul élsz, ami miatt frusztrált vagy, fogd rá egy jól beazonosítható embercsoportra, majd töltsd ki rajta a dühöd. Ha ehhez még egy kis külső segítséget is kapsz, agymosás és bozótvágó kések formájában, akkor a szellemet már nem lehet visszagyömöszölni a palackba. És mivel a modern világtól elzárva történik a tetted, nem is kell attól tartanod, hogy a nemzetközi felháborodás esetleg valamilyen cselekvést szülne a kényes Európában. Ugyanis totál közöny fogadta a híradásokat, már ha egyáltalán beszámoltak róla. Az emberek inkább nézték a Dallast és a Ewing családdal szolidaritottak...

A film egyébként Paul Rusesabagina történetét meséli el, aki ember maradt a borzalmak idején is. Hoteltulajdonosként több mint ezer tuszi életét sikerült megmentenie, hiszen menedéket nyújtott olyan tagoknak, akikre a biztos halál várt volna, ha rátalálnak a hutu miliciák. A ruandai "Schindler" azt tette, amit mindannyiunknak tennie kellene hasonló helyzetben, mégis nagyon kevesen lennénk képesek rá...

(Lovebox, 2005)