Nézem a riportot a barcelonai olimpiai bajnokunkkal, az egykori ország kedvencével és elkezdenek cikázni a gondolataim. Olcsó újságírói közhely lenne, hogy F.P.-t rettentően megviselték az előzetesben töltött hónapok, ám szemmel láthatóan ennek nyoma sincsen. Nem fogyott le, nem lett beesett az arca, humora is a régi.

Olyan demokráciában élünk, ahol a lakásmaffia tagjai nyugodtan végezhetik áldásos tevékenységeiket, a piramisjátékok kitervelői nyugodtan alhatnak, hiszen nem kell felelősségre vonástól tartaniuk, ahol az idegbeteg férj szabadon verheti péppé a feleségét és a gyerkőcét. Csak éppen ne zöldülj! És főleg ne termeszd. Rettentő képmutató ez a társadalom. Az alkoholfogyasztást megengedi, cigarettázni szinte kötelező, viszont ezt a kedélyjavító szert tiltja. Sőt bünteti! Hallhattuk a rémtörténeteket, hogy főiskolások azért kerültek a sittre, mert egy buliban körbeadták a jointot és ez már terjesztésnek minősül! Atyám, mintha mindenki megőrült volna!

Az a gond, hogy olyan figurák hozzák a törvényeket, akiknek halovány segédfogalmuk sincsen, hogy mi fán terem ez a kérdés. Nem tesznek különbséget kábszer és kábszer között, összemossák az egészet. Néha azzal védekeznek, amikor rákérdeznek vehemensebb firkászok, hogy ha ez tilos, akkor pölö rövidet miért árusíthat minden sarki késdobáló? Jön is a szokásos replikázás: mert hazánkban az alkoholfogyasztásnak hagyománya és kultúrája van... Ennyi erővel a kisebbségek megsemmisítését is törvénybe véshetnénk, mert ennek is hagyománya van hazánkban. Szóval egy csöppet lehetne haladni a korral, elvégre nem a sötét középkorban járunk és már nem az egyház irányítja a mindennapjainkat...

(Lovebox, 2005)