Volt CIA-ügynök, később gerillavezér, majd tömeggyilkos államelnök. Többet aligha szívhat friss levegőt. Csak remélni lehet, hogy a hozzá hasonló őrültek is mind így végzik…

Egy diktátor felelősségre vonása mindig győzelem az emberi jogokra érzékeny egyének számára. Nem a bosszúvágy miatt, hanem azért mert egy cseppet jobb lesz a Világ ezáltal és a hozzá hasonló népsanyargatók sem érezhetik tökéletes biztonságban magukat. Egyszer talán mindenkit elér a végzete… 

Charles Taylor kalandos életutat tudhatott maga mögött, mire Libéria elnöke lett. Amerikában folytatott egyetemi tanulmányokat, majd a nyolcvanas évek elején visszatért hazájába, csakhogy elsikkasztott egymillió dollárt, ezért fel kellett vennie a nyúlcipőt, meg sem állt ismét az Államokig. A törvénnyel ott is meggyűlt a baja, hűvösre is vágták azon melegében. Viszont nem olyan fából faragták, aki szívesen csücsül egy rideg massachusetts-i sitten, nemes egyszerűséggel kereket oldott. Úticélja Líbia volt, ahol Kadhafitól kapott gerilla kiképzést (mamár tudjuk, hogy a CIA küldte oda és az ő alkalmazottuk volt, ez a magyarázat a könnyed szökésre). Innen Elefántcsontpartra tette át a székhelyét, ahol felkelő hadsereget szervezett a libériai kormány ellen és az 1989-ben megindított (amúgy teljesen értelmetlen) harcát 1997-ben koronázta totális siker, népe tejhatalmú vezére lett. Negyedmillió emberélet árán (a lakosság mintegy tizede)… 

Mohóságát mi sem jelezte jobban, hogy nem volt elég egy ország szétzüllesztése és kirablása, a szomszédos Sierra Leonéra is kivetette hálóját. Erről az államról tudni kell, hogy rendkívül gazdag ásványkincsekben. Gondolta, ha felfegyverzi az ottani lázadókat, ráteheti véres kezét a mesés vagyonnal kecsegetető gyémántbányákra. Számításai be is igazolódtak, a Nyugat struccpolitikája mellett nem is volt különösebben nehéz dolga. Katonái közben válogatott kegyetlenkedésekkel terrorizálták a lakosságot. A sorba be nem állóknak levágták a kézfejét, a terhes nőknek „viccből” kivágták a hasából a magzatot vagy csak „humánusan” felgyújtották vagy lefejezték áldozatukat. 

Hogy mi történt eközben Európában? A jómódúak szívfájdalom nélkül vásárolták a Sierra Leone-i gyémántot imádott szeretőjüknek a nercbundájuk mellé, mert az olyan fasza kiegészítő. Ha a tőzsdeindex mellett a külpolitikai rovatot is böngésznék, tudhatták volna, hogy minden egyes briliáns megvásárlásával több tucat kézfej amputálásához és jó néhány NIGGER felkaszabolásához járulnak hozzá. Bár nem hiszem, hogy ez egy üzletembert különösebben kihozna a nyugalmából… Gondolom a CIA-központban sem az volt a fő beszédtéma, hogy egy korábbi ügynöküknek hála, százezrek hullanak, mint a legyek Nyugat-Afrikában. 

A per a napokban kezdődött Sierra Leone fővárosában, Freetownban, egy úgynevezett háborús bűnöket vizsgáló bíróságon, 13 vádlottal. Libéria természetesen kéri állampolgára kiadatását, de az sem elképzelhetetlen, hogy az ügy átkerül Hágába. Hogy Taylor hol fogja letölteni valószínűsíthető életfogytos büntijét, még talány. Svédország már jelezte, hogy készek valamelyik börtöncellájukba „invitálni kedves vendégüket”, mint azt tették néhány szerb és horvát népirtóval. Reméljük a svéd titkosszolgálatoknak nincsen szüksége egy angolul beszélő, fekete James Bondra…

(Magyar Virtus, 2006. április 13.)