Egy azeri állampolgár brutális kegyetlenséggel megöli örmény kollégáját. A magyar bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli. Hogy kerül ez a hír a politika rovatba? Rögvest kiderül…

Ramil Safarov, az azerbajdzsáni hadsereg hadnagya, a NATO békepartnerség nevű programja keretében vett részt angol nyelvtanfolyamon, Budapesten. A kurzusra számos volt szovjet tagköztársaságból érkező katonát delegáltak, többek között örmény tiszteket is. Az ittlétet negyed évesre tervezték, ám alig három héttel a megérkezésük után, 2004. február 19-én hajnalban szörnyű gyilkosság színterévé vált a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiuma. Az azeri férfi, egy előző nap vásárolt baltával, gyakorlatilag lefejezte álmában az örmény Gurgen Magarjant. A dühöngő, önmagából kivetkőző fenevad megkísérelt végezni egy másik szobában szunyókálókkal is, ám a nagy zajra összesereglő honvédők ártalmatlanná tették. A gyilkos és áldozata között semmiféle korábbi konfliktus nem volt, tettét a másik nép iránti mélységes gyűlölet indukálta. Már Magyarországra jövetele előtt eldöntötte, hogy mindenképpen végez legalább egy örménnyel, mert szemében ezen etnikum tagjai nem emberek. 

Az évszázados viszálykodás oka: egy bizonyos Karabah nevezetű terület hovatartozásának a kérdése. Míg a két ország a Szovjetunió része volt, természetszerűleg szőnyeg alá söpörték a problémákat. Ám a nagyhatalom felbomlása után véres pogromok vették kezdetüket. Az eredetileg Azerbajdzsánhoz tartozó földdarabot megszállta az örmény hadsereg és elűzte az összes ott talált azerit (Safarov is itt élt családjával, amikor tinédzserként el kellett hagynia szülőhelyét). Válaszlépésként Baku kiutasított minden örményt az országból. A nagyhatalmak az enklávét ma is Azerbajdzsán részeként ismerik el, ám a térség stratégiailag nem annyira fontos, hogy ez irányban gyakorlati lépéseket is tennének. Az összetűzések mind a mai napig tartanak, nem kevés áldozatot szedve, a politikusok is szívesen játsszák ki a nemzetiségi kártyákat, elterelve a figyelmet az elégtelen gazdasági és szociális helyzetről. 

Safarovot hazájában ikonként tisztelik, a médiumok magyarellenes hangulatot keltenek, egy percig sem hagyva kétséget afelől, hogy nemkívánatosak vagyunk a Kaukázusban. Az államelnök Ilham Aliyev, megígért minden tőle telhetőt a „túsz” hazaszállítása ügyében, informálisan már kérték is a magyar hatóságokat, adják ki „hős” fiúkat, hogy büntetését otthon tölthesse le… 

A bírósági tárgyalás során a „baltás”, a megbánás legkisebb jelét sem mutatta, büszkén vállalta tettét. Úgy szocializálódott, hogy gyerekkora óta megmondták neki, ki a jó és ki a gonosz. Ezen leegyszerűsített tévhiteknek könnyű táptalajt adott a gyerekkorban átélt traumák és megaláztatások. Áldozat ő is, akárcsak az öngyilkos merénylők. Egy igazságtalan világ áldozata, amely ellen a maga módján harcolt. Nemes célért, elítélendő módszerekkel…

(Magyar Virtus, 2006. április 28:)