Elálmosító unalom, követhetetlen cselekmény, elefántcsonttoronyban alkotó firkász és némi antiszemita felhang. Nálam nem kérdés, hogy ki nyeri a „Szar Könyv” díját: a Twist Olivér.

Eléggé cinkes, hogy huszonhét évvel a hátam mögött kezdtem neki a fent nevezett borzadály kiolvasásának. Semmi kedvem nem volt hozzá, de ki akartam pipálni, nehogy inkompetens legyek akkor, ha véletlenül meg kellene nyilvánulnom róla. Jelentem: rögös kaptatokkal ugyan, de vettem az akadályt… 

Néhány hamis máz örökre lekerült agytekervényem faláról. Ilyen többek között az, hogy Dickens egy nagy író, aki kíméletlenül megfösti a 19. századi London kőkemény világát. Valahogy az a tévhit élt bennem a csókával kapcsolatosan, hogy szoció műveket firkantott, amelyeket kezünkbe véve bepillantást kaphatunk a viktoriánus Anglia zord és zárt társadalmába. Erre mit vágnak az arcocskánkba? Egy vontatott, hagymázas maszlagot, fekete-fehér (értsd: jó és rossz) szereplőkkel, egy hollywoodi tanmesét, ahol akinek meg kell halnia meghal és akinek el kell nyernie jutalmát, az el is nyeri. „Üde színfoltként” sejlik fel, hogy az amúgy haladó gondolkodásúnak beállított Dickens, egyik főszereplőjét következetesen csak zsidónak nevezi. Nagyritkán ugyan leírja a vezetéknevét is, ám ezt inkább csak az állandó szóismétlések elkerülése véget teszi. Hiába, akkor még ismeretlen fogalom volt a piszi… 

Jó okom van feltételezni, hogy az író, aki köztudottan gazdag ember volt, meglehetősen gyér gyakorisággal hagyhatta el villája falait, a való élettel aligha szembesült, mert „szociográfiája” annyira konvergál a valósággal, mint a nagysikerű Barátok Közt vagy a még nagysikerűbb Szomszédok. De sebaj, remekművet csak kevesen képesek kivitelezni, ám az felfoghatatlan zavaros elmém számára, hogyan tarthat immáron másfél évszázada a Twist Olivér-kultusz? Miért kötelező olvasmány, miért készült belőle számtalan filmadaptáció (utoljára Polanskit fogta meg ez a megfoghatatlan kütyü). A talányt minden bizonnyal később fogják megfejteni, mint a gabonakörök titkát… 

Végül egy javallatomat hadd terjesszem elő az Igen Tisztelt Királyi Televízió számára! A múlt évben mérsékelt sikerrel, ám meglehetősen nagy csinadatrával rendezték meg a „Nagy Könyv” című vetélkedőt, ahol kiderült melyik az ország kedvenc regénye. Itt a lehetőség, hogy a görcsös nézettségi versenyben a kereskedelmi médiumok elé kerüljön a közszolgálati, csak vigye színre ennek a szemfényvesztésnek a negatív mutációját. Jól járnának, hiszen nem kellene méregdrága lincenszdíjat csengetni külföldi produkciók kasszájába. Kíváncsi volnék az eredményre. Nálam eddig Albert Camus Közönye vitte a pálmát. Hangsúlyozom: eddig…

(Magyar Virtus, 2006. augusztus 23.