Egy májusi végi balatoni szexparti margójára...

A klerikálisok azt papolják, hogy hazánk Mária országa. Kijavítanám őket: a hülyéké! Továbbmegyek: a tudatlanoké, az ostobáké, a funkcionális analfabétáké! Ugyanis az olyan ember, aki képtelen kódolni egy szöveget, egy üzenetet, nehezen aposztrofálható másképpen. Nem tud az elvakult gőgjétől tisztán látni, eszét használva legyőzni az érzelmeit és a mondandót a maga kontextusába helyezni. Igaz kevés segítséget is kap. Mert a bírálatok ménkű nagy gyűlöletről árulkodnak és kevéssé a vegytiszta valóságot tükrözik. Jön a szokásos bolsevikozás, a bankárkormányozás, az árulózás, a sípolás, a kereplőzés, a nádihegedűlés, és még ki tudja, hogy micsoda. A jobbszélen focizó értelmiségiek is csak a jól begyakorolt kliséket zengik, miközben egy fia mosollyal sem leplezik fene nagy frusztráltságukat (apropó: nincs kedve valakinek megdugni Schmidt Máriát, hogy lenyugodjon egy kicsit?). 

Nem kedvelem az álmegsértődéseket. Miképpen azt sem, ha egy levitézlett hazug egyed eljátssza az erénybajnokot, ha valaki bevallja a maga hazugságait. Furcsák a narancssárga srácok. A választásokon a jelenlegi hatalom vállalásainak a négyszeresét prognosztizálják, majd a menetrendszerinti vereség után annak a negyednek a megvalósíthatatlanságát kérik számon.  Ők a demagógia felkent papjai, akik megmosolyogtató válságstábokat hívnak össze, mintha Osama magyar területen csapott volna le. 

Pedig mindössze annyi történt, hogy a regnáló miniszterelnök beleegyezésével eljutott egy szűk „családi” körben rögzített szónoklat a médiumokba. A sztori megrendezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint a felvétel tisztasága, illetve a lelepleződés okozta meglepődés legkisebb jeleinek a hiánya. Mondhatnánk: szinte előbb lökte a sódert Kálmán Olgának és Győrffy Miklósnak, mint hogy az inkriminált hanganyagok az index portáljára kerültek volna. Hogy mi indukálta ezt a kétségkívül merész cselekményt? Nem meglepő módon az, hogy tematizálni kell a közbeszédet. Oda kell kerülni a mikrofonokhoz, jelen kell lenni a háztartásokban, mert különben a vérszomjas ellenzék teszi meg ugyanezt. Illetve el kell magyarázni, a nem kevés eufémizmussal kiigazító reformoknak nevezett megszorítások szükségességét.

Hogy megfelelő utat választott e Gyurcsány legfőbb céljának, a csomagok társadalmi elfogadtatásának eléréséhez? Nem hinném, hiszen a célközönség nem értelmiségiekből rekrutálódik, ahogy Pély Barna mondaná: az üzenet nem jön át… A fej homokba dugása kevésbé megterhelő tevékenység, mint az agytekervények rendeltetés szerinti használata. Milyen csúnyán és lenézően beszél – mondják a makik, mintha otthon mindig mindenki Mikszáth vagy Jókai nyelvén osztaná az észt. Mintha soha senki nem esett volna még költői túlzásokba egy családi perpatvar vagy egy gyereknek küldött intelem folyamán… 

Hogy mi várható a nem is oly’ távoli jövőben? Alighanem folytatódik a papagáj-szaga (hála a politikai fősodorba visszakapaszkodni igyekvő, Pubi nevű egykori üldözött sztárügyvédnek is), amely a „haladéktalanul mongyon le” végtelenített magnószalag formájában ölt majd testet. Várhatóak utcai bohóckodások, hiszen egyes európai páriáknak semmi sem drága, így a csőcselék indulatainak felkorbácsolása sem. Október 23-a megjósolhatóan legkevésbé október 23-áról fog szólni. 

Botcsinálta pszichoterapeutaként megkockáztatom, hogy Gy.F. elméje nem teljesen tiszta. Ez a nem verbális kommunikációjából, a gesztusaiból érződik. Más kérdés, hogy ha mindene okés volna, akkor nem mert volna szembeszállni 16 éves gyakorlattal, amely a „mi tudjuk, hogy kamu vagy, de azért ígérj nekünk szépeket” elvén alapul. Gy.F. végre tiszta vizet öntött a pohárba. Lehet, hogy belebukik, de nem lehet állandó hazugságban élni. Mindannyiunk közös érdeke, hogy ne az igéretcunamiktól fulladjunk meg, hanem végre kiérjünk a partra…

(Magyar Virtus, 2006. szeptember 18.)