Össznépi szolidaritás látszik kibontakozni Gáza-ügyben a palesztinok oldalán. Radikáljobbtól a demokratákon át az anarchistákig, ugyanazt a nótát húzza a prímás, a CD sajnos beakadt, avagy sokan nem látják a fától az erdőt.

Egy kis szerepjátékra invitálom a bejgli- és virslimérgezéstől szenvedő olvasót, azaz belelesünk a fantasy világába. Képzeljük el, hogy a szlovák kormánykoalíció paramilitáris hordái (hívjuk SLOMASZ-nak) puszta szórakozásból Katyusákkal lövik évek óta Győrt, Esztergomot és Sátoraljaújhelyt. A támadások ugyan viszonylag ritkán követelnek halálos áldozatot, ám a nyugodt, normális hétköznap fogalma ilyen biztonsági kockázat közepette pusztán az ábránd szintjén létezhet. Valljuk be: kellemetlen lehet például úgy elkölteni az esti vacsoránkat, hogy bármelyik minutában fejünkre szakadhat a mennyezet, egy pártucat kilométerrel arrébbról kibocsátott rakétától. Pusztán azért, mert frusztrált szakállas bácsik lelkileg még nem nőttek ki a katonásdiból, amivel még nem lenne gubanc, csak sajna nem fapuskával játszanak. 

Egy ponton túl a honi kabinet megelégeli az elszemtelenedett fanatikusok provokációt, majd elkezdi bombázni a Pozsony legzsúfoltabb lakótömbjei közé telepített SLOMASZ-infrastruktúrát, ahol a civil lakosságot élőpajzsként tartják maguk elé a tót terroristák. A legitimnek tűnő reakcióra azonban legnagyobb meglepetésünkre a másik fél iránti szimpátiájukat fejezik ki a földgolyó fejesei. Karöltve az Egyesült Nímandok Szervezetének Bizonytalansági Tanácsával (ismertebb nevén ENSZ BT) nem Magyarország jogát ismerik el az önvédelemre, hanem egyfajta rosszul értelmezett politikai korrektség nevében mindkét felet felszólítják az azonnali tűzszünetre. Illetve túlzott válaszcsapásról hadoválnak. Peace and love, zengik a Janus-arcú korifeusok, akik a permanens rakétásdi közepette felettébb ritkán emelték fel filantróp hangszálaikat... 

Mielőtt előjönnének földalatti vájataikból a minden posthoz odaböffentő droidok, leszögezem: a közel-keleti kérdés sokkal bonyolultabb annál, minthogy feketén-fehéren lássuk a szitut. Nincsenek eredendően gonosz vagy jó népek. Természetesen annak is megvan a jól meghatározható szociológiai oka, hogy valaki miért fog fegyvert, miért vállalja akár az öngyilkos küldetést, és egy közösség miért tekint hősként az ilyen cselekedeteket elkövetőkre. A legtöbben áldozatok ebben a játszmában, de azt továbbra is vallom: egy államnak joga van önvédelemből egy másik ország területén katonai akciókat végrehajtani, és ugyancsak legitimnek érzem, ha az adott állam elpusztítását zászlajára tűző szervezetet erőszakos eszközökkel felszámolják. Más kérdés, hogy ennek van-e bármifajta értelme, hiszen az már sokszor bebizonyosodott, hogy ha egy terror iránt fogékony figurát a másvilágra küldenek, ugrásra készen áll másik öt helyette. 

Azzal meg különösen tele a bránerem, hogy az exponenciális függvényként gyarapodó iszlám kisebbségük haragjától rettegő nyugat-európai farizeus politikusok, egyre több gesztust gyakorolnak Allah követőinek irányába. Olyanokat részesítenek védelmükben az európai civilizáció értékei által, akik amúgy azt el akarják pusztítani.

(Blogter, 2008. december 30.)