Magyar Nemzeti Bizottság, Nemzeti Kerekasztal, Alkotmányozó Nemzetgyűlés, Nemzetőrség, pesti srácok, forradalom. Nem egy nyolcadikos törikönyvből vett fogalmak…

Bakker, itt tényleg tótágast áll a józan ész. Évekig hitegettük magunkat azzal a fikcióval, hogy bimbódzó demokráciánk van olyan erős, hogy szabadon mozogjanak benne az ordas eszmék. Egy kis hídfoglalás, egy kis megemlékezés a Várban a „hős” horogkeresztes katonákról, a Vér és becsület nevű aljabrigád kiemelten közhasznú társasággá válása, a futballmeccsek neonáci demonstrációvá avanzsálása. Soroljam még? Soha semmiért, senkinek nem kellett felelnie és közben csak szerveződtek. Olyannyira megerősödtek, hogy TV-jük van, internetes újságjaik, hetilapjaik, rádiójuk, szép lassan kiépítették az „ellenállást”. Felbátorodtak, mert bár hivatalos képviselőjük kikerült a törvényhozásból, a legnagyobb ellenzéki párt védőernyőt emelt föléjük. Természetesen nem vállalták fel őket direktben, ám bizonyos hívószavak és szimbólumok termékeny talajra hulltak. Mióta a mini Napóleon vezérként viselkedik, többé nincs választóvonal a konzervatív értékrend és a hungarista huligánok között… 

Amikor egy felelőtlen, örök vesztes, megalomán focista a pattanásig feszíti a húrt, akkor bármilyen jelentéktelen kis szikra lángba boríthatja az utcát (vagy a köztévét). Igen, vállalom, ez egy kis szikra, hiszen Ferkó beszéde csak egy gyenge ürügy a frusztrált mélymagyarok fősodorba kerüléséhez. Egyszer és mindenkorra ki kell mondanunk: az ami a Kossuth téren folyik nem más, mint a Harmadik Magyar Köztársaság megdöntésére tett kísérlet! Nem állítom, hogy mindenki azért dzsemborizik ott, hiszen eléggé vegyes a felvágott. Sokan az ungárise gulásra áhítoznak, valakit a woodstocki feeling fog meg, mások exhibicionisták és kísértést éreznek a mikrofon kézhezvételéhez, vannak egyszerű téblábolók is.

Viszont a banzáj arcai illetve az események szellemi vezetői, már réges-régen jól ismertek. Kontár újságíró, levitézlett püspök, ideggyenge építész, beteges szívsebész, forradalmár vármegyegóré egyaránt megtalálható. És döbbenetes komolysággal interjúkat adnak az ideglenesen hazánkban állomásozó tévéstáboknak, amelyben szénné égetik, az amúgy is megtépázott hírnevű országot. Petíciókat irogatnak és a köztévé van olyan balfasz, hogy átveszi ezeket. Emellett randevúznának Sólyom bácsival is, persze legalább belé szorult annyi ész, hogy egy adott alkotmányos berendezkedésű állam köztársasági elnöke nem találkozhat olyan szélütött figurákkal, akik ezt az államrendet kívánják megdönteni. A nép nevében… Apropó: megkérdezték erről a népet is? Persze, nem mindenki ilyen bölcs. A parlamentben lévő legnagyobb vesztespárt néhány prominensével legitimálja ezt a szart. W.M. felszólalása még hagyján, ő sohasem verte az európai mértéket és csak a gondosan köré épített mítoszból él, viszont szólásra emelkedik S.P., olimpiai bajnok politikai kalandor is… Ezt már tutkóra nem hiszik el Brüsszelben… 

Itt tartunk. Toroczkai Lászlót továbbra sem körözik, minek is, elvégre csak odairányította és feltüzelte a csőcseléket az MTV-nél… Ezek után ma valamilyen írásos követeléssel flangált be (ez a csóka tutira petíciómániás) a Szabadság térre és kiscsoportos ovisként mesélte a firkászoknak, hogy nagyon csúnyán néztek reá. Igaza van, meg kellett volna vendégelni a büfében. Ja, hogy azt éppen ők fosztották ki? Ez a mérhetetlen cinizmus zavar. És nem csak engem. Egyre többeket… A vezír a politikai túlélése érdekében kigondolt egy tervet. Nem jött be. Lelepleződött. Úgy is mondhatnám, hogy elkúrta. És most nem a szemüveges pécsi kisztitkárról papolok, hanem a felcsúti labdaművészről. Így múlik el a világ dicsősége, tisztelt hölgyeim és uraim. A beteges hazudozókat előbb-utóbb meghaladják az események… 

Többé nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy a demokráciánk erős, ezért jól megférhetnek benne a csürhék. A túlzott liberalizmusunk roppantotta meg köztársaságunk gerincét. Igaz, csak megroppantotta, mert összetörni azért nem tudják ezek a felhatalmazás nélküli senkik. Hétfő óta mások lettünk. Sokkal kevesebb toleranciát a jövőben a lázítóknak! Kell a francnak a Szent Korona-tan, a szittya, rovásírásos, hun mítosszal egyetemben. Persze a legjobb gyógyír a sebekre egy erős, európai értelemben vett konzervatív párt volna. Kedves jobboldaliak! Ibolykára adjátok a voksaitokat, mert a tűzzel játszunk. Túl elevenen él még annak a kopasz állatnak a látványa, aki vadbarom módon csépelte a rendőröket az ostromnál…

(Magyar Virtus, 2006. szeptember 24.)