Tegyük félre az elvakult provincializmusunkat és tekintsünk egy cseppet a földgolyóra. Meglepő módon, nem olyan csúnya, mint tavaly, és talán jövőre szebb lesz, mint a ma…

Született pesszimistaként, az Armageddont várván, érdekes változásokat észlelhet mostanság az emberfia. A nemzetközi eseményeket nagy hevülettel figyelvén, azt diagnosztizálhatjuk, hogy elindult egy tisztulási folyamat, amely kiindulópontja lehet egy majdani élhetőbb, talán nem is olyan távoli, kellemesebb világnak. Szó sincs róla, ez nem egy vallási szekta szócsöve, még csak nem is John Lennon utópisztikus társadalomról szóló mézes-mázos interpretációja, hanem a szerencsés események összeadódásából kibontakozó eufória. 

Szaddam halálakor persze az álhumanista értelmiségi és politikai elit, az élethez való jog mindenhatóságáról osztja az észt. Számomra azonban az ápolatlan, korábbi önmagára csak árnyékaiban emlékeztető, elkerülhetetlen sorsát zsigeri félelemmel váró bukott exfélisten reszkető szemei, az igazságszolgáltatást szimbolizálják. Igen, az IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁST. A kiirtott kurdok, síiták, ellenzékiek, irániak, kuvaitiak ettől persze még nem támadnak fel és a családok gyásza talán nem is enyhül, ám a képsorok mindenképpen alkalmasak arra, hogy a jelen és a jövő diktátorai nagyobb önmérséklettel és tartván a várható szankcióktól, lényegesen kisebb bűnlajstrommal gyakorolják nem megérdemelt hatalmukat.

2006, a kiskirályok és népsanyargatók fekete éve volt. A napokban hunyt el, a személyi kultuszában csak Kim Ir Szen-hez hasonlítható, Nyazov türkmén elnök. A „türkmenbasi” sikeresen mentette át privilegizált helyzetét a Szovjetunióból és irányította vaskézzel, a földgázban gazdag Közép-ázsiai országot. Örökös elnökké választatta szerény személyét, a január hónap és az ország egyik legnagyobb városa is a „haza bölcsének” imába foglalt becses nevét vette fel. Az isteni szintre emelt önimádóval egy abszolút triviális, bárki számára „elérhető” szívroham végzett. Miképpen a négy háborút kirobbantó, a Balkánt lángba borító Slobodan Milosevic ex-jugoszláv vezetővel is. Öt évet senyvedett a hágai sitten, ami ugyan egy enyhe délutáni sarokban térdepelésnek felel meg a boszniai tömegmészárlásokkal összehasonlítván, ám kellemes bízvást nem lehetett. Ugyan nem kellett hűvösre vonulnia, ám páriaként és felfüggesztett mentelmi joggal, porig alázva gyalogolt ki a földi árnyékvilágból a chilei junta korábbi mindenhatója, Pinochet tábornok. Napjai lehetnek hátra és már képtelen parancsokat osztogatni, illetve nyolcórás beszédekkel fárasztani a forradalmi ifjúságot, a 48 éve hatalmon lévő, tíz amerikai elnököt is bosszantó kubai Commandante, akit Fidel Castro néven anyakönyveztek. Az ágyhoz kötöttség nem kis érvágás egy örökmozgónak… 

Hamarosan bíróság előtt kell felelnie rémtetteiért, több korábbi államfőnek és magas rangú tisztségviselőnek. A libériai Charles Taylor, az etióp Mengistu (ha Zimbabwe kiadja) és a kambodzsai vörös khmerek néhány, még életben lévő potentátja várhatja remegve a bírói kalapács leütését. Természetesen továbbra is folytatja munkáját a már emlegetett hágai és az akadozó arushai (a ruandai mészárlásokat feltárandó) nemzetközi törvényszék. 

A médiaszenzációvá váló Szaddam Husszein története, a csuklyás hóhéraival és az ormótlan kötelével, a fentiekkel együtt alkot egységes egészet. A személy kevéssé, ám a jelenség annál érdekfeszítőbb. A tömegkommunikációs csatornáknak hála, egyre kevesebb gazság veszhet a köd jótékony homályába. Ez az, ami miatt bizakodó vagyok…

(Magyar Virtus, 2006. december 31.)