Bár e sorok írásakor hivatalosan még nem rekesztették be az amerikai választásokat, ám ettől függetlenül nyugodtan kijelenthető: a demokrata úthenger átgázolt a republikánus elefánton. Bush szalonképtelensége és a gazdasági világválság évtizedek óta nem látott verésbe kergette a konzervatívokat, a korlátlan szabadpiac híveit.

A január 20-án beiktatandó elnök személye eddig sem volt kérdéses, szemernyi kétely sem merülhetett fel, hogy Obama „Change We Need” kampánylózungja megértő fülekre talál. Ám a szenátus és a képviselőház brutális „kék” túlsúlya sokkolóan hat. Nincs kétség: két évig (a következő, részleges voksolásokig) morzsányi beleszólása sem lesz a világ alakulásába az eddig hihetetlenül befolyásos neokonoknak (mondjuk ezért nem sok könnycseppet hullajtok). 

Nem titok, némi szkepszissel viseltetek az Egyesült Államok 44. elnökével kapcsolatosan. Obama akár legendás prezidentté is emelkedhet, de a Fehér Házba költözése hordoz magában egy adag rizikót. Természetesen az ordító tapasztalatlanságára gondolok, ugyanis az autója kormányzásán (és a Harvard Law Review című egyetemi szaklap irányításán) kívül nemigen vannak vezetői tapasztalatai. Mindössze négy éve részese a washingtoni szenátusnak, és bár tagja annak külügyi bizottságának is, azonban ebbéli minőségében semmilyen értékelhető teljesítménnyel nem tette le névjegyét. 

Szóval egyelőre rejtély miféle foreign policyval fog előrukkolni, pusztán egy-két elszólása adhat számunkra fogódzót, ezek viszont nem sok jóval kecsegtetnek. Olyan kijelentésekre ragadtatta magát, miszerint feltétel nélkül tárgyalna Amerika ellenségeivel, tehát nyugodtan kikövetkeztethető, hogy nem érti a közeljövő legkomolyabb kihívásait. A muszlim fundamentalistákkal és a latin-amerikai ultrabalos „népi demokráciákkal” szemben aligha a kesztyűs kéz a leginkább célravezető módszer. Míg az utóbbi pusztán csak vicces és átmeneti történelmi jelenség, addig az előbbi létében veszélyezteti a nyugati civilizációt. Elfogadhatatlan, hogy Irán atombombához jusson, így remélhetőleg Obama kompromisszumos nyilatkozatai is csak a tankönyvekbe illő, jól felépített imázsa részei, és azok nem reális jövőbeni kilátások. Ezenkívül az iraki kivonulást is erősen szajkózza, ami stratégiai ballépés volna, főleg most, amikor a helyzet kezd normalizálódni. 

Obama szenátor körül jelenleg sokkal több a homály, mint a világosság. Megválasztása megelőlegezett bizalom, a változások iránti igény kifejeződése. Történelmi figurává is válhat, de a csúfos bukás ugyanúgy benne van a pakliban.

(Blogter, 2008. november 5.)