Egy kamaszlány, a felgyülemlett sokéves megaláztatás hatására, leszúrta vadbarom apját. Tiszta sor. Mi mást tehetett volna, ha az őt megvédeni hivatott gyámügy, rendőrség, iskola, rokonok, szomszédok bokros teendőiktől vezérelve, egy sündisznóra hajazva húzzák be fülüket-farkukat.

Hozzászokhattunk, hogy a Fürge Újjaktól és az autósújságoktól kezdve, a gasztronómiai és az életmód magazinokon át az Aktívig, egymásnak adják kezükbe a kilincset a jobb sorsra érdemes médiamunkások. Nem új jelenség az sem, hogy a gyanúsítottat egy igazi márkanév, egy superbrand képviseli. Jelen esetben Magyar György az, aki minden futó ügyét hátrahagyva, a 100 métert nyolc másodperc alatt teljesítve siet a bajba került tini megsegítésére. 

Mindig is fúrt a kíváncsiság, hogyan működik ez a mechanizmus a gyakorlatban. Bejön a hír valamely médiáktól (copy by Torgyán), és az a néhány taláros cápa (Magyar, vén Bárándy, raccsoló Zemecsnik, Bánáti), aki számít valamit a szakmában, egymást licitálva felül, próbálja megszerezni a kuncsaftot. Biztos megélhetést, karriert, szereplési lehetőséget ígérnek, csak hadd védhessenek. A megszeppent delikvens, akinek egy kanyi vasa nincsen, még arra sem, hogy egy kontárt fogadjon, az ajánlatok kereszttüzében találja magát. 

Mindenki jól jár, legfőképpen a sztárügyvéd. Hónapokon (akár éveken) keresztül, míg az ügy le ne cseng, ingyenreklámhoz jut. Problémás lenne egy perc főműsoridőért súlyos százezreket, netán milliókat kicsengetni. Az eset aktáival megbízz egy ifjoncot a jól menő irodájában. Hőseinket az operatív munka nem érdekli. Csak a kamera vakító fénye…

(Blogter, 2007. január 13.)