Ha egy sportriporternek álcázott csiripelő plasztikbaba, még a legendás Vitár Róbert szakmai nívóját sem képes katapulttal megközelíteni, ott nem ártana egy alaposabb önvizsgálat.

Ilyenkor a kritikus ember magába nézz, egy picit félreteszi az olyan valóban elhanyagolhatatlan húsbavágó kérdéseket, mint a dekoltázs keltette esztétikai gyönyört, vagy a címlapra kerüléshez szükséges kreált műbalhékat. A lélek legmélyebb bugyráig hatoló analizálás során felszínre törne a kontraszelekció, válaszokat kapna az önmarcangoló, például hasonló, súlyos ítéleteket: logopédusra volna szükségem, a hangom alkalmatlan az elektronikus sajtóban való megjelenéshez, íráskészségem egy olvasói levél megírására sem predesztinál, kvázi rengeteg lehetőséget kínálna nekem a nagy rendező az élet egyéb, médián kívüli területén. 

Mivel a tárgyalt személy önképe és a valóság nagyon távoli rokoni kapcsolatokat ápolnak egymással, így Vitray Tamás nagy kreálmánya nem valamelyik pszichiáter mobilját tárcsázza és vállalja be magát, még csak nem is egy munkaközvetítőt keres fel, hanem a bíróságot célozza rutinszerűen beadványaival. Legutóbb Murányi András (Népszabadság) cikke verte ki az érzékeny dámánál a biztosítékot, holott mindösszesen egy szilveszteri poénszámban merészelt élcelődni a szerző, olyan tananyaggá váló klasszikusokon miszerint Csisztu egy történelmi korszaknak definiálta a geometriát az olimpiai megnyitón, vagy a blogján kézségnek írta a készséget notóriusan. 

Az igazságszolgáltatás fogyatékosságainak köszönhetően el is meszelték az újságírót, jogi terminus technicussal élve: egy évre próbára bocsátották. Persze egy bírótól nem lehet elvárni, hogy az irodalom ingoványos mezején otthonosan mozogjon, hiszen látástól Mikulásig csontszáraz szaknyelvet bifláz. Így amikor publicisztikájában a felperes szellemi állapotát egy amőbáéhoz hasonlítja a firkász, akkor Justicia egyenes ági leszármazottja abban nem metaforát lát, hanem egy félresikerült elmekórtani jelentést. 

Veszélyes terepre érkeztünk, valami nem klappol a sajtószabadság nevű katyvasz körül. Nem is olyan régen Lovas István nyert egy millát jó hírnevének megsértése miatt (eddig azt sem tudtam, hogy neki olyanja is van). Egyetlen paragrafussal meg lehetne oldani ezt az egész mizériát: „hazudni tilos”. A vélemény műfajába pedig férjen bele bármi, aki közszereplésre adja a fejét, annak legyen krokodilbőr az orcáján, a prostituált sem lázadhat, ha valaki szexuális behatásnak akarja kitenni. A jogalkotó eredeti szándékaival való visszaélés, ha zs. kategóriás celebek és szellemi terroristák a kiskapuk mögé bújva, a tárgyalóasztalnál csiholhatnak ki maguknak nem megérdemelt elismerést. 

Zsuzsika maradjon a képességeit megillető kaptafánál, sokkal jobban állt neki, amikor egy házipornóban domborította átlagon felüli testi adottságait. Szívesen olvasgattunk a nyugdíjas exférjével vívott családon belüli ökölvívó mérkőzéseiről is. Ez az ő közege, ebben kellene virítani, illetve ha gyógyíthatatlan képernyő-szindrómában szenved és Kovi már öregnek találja, akkor kínáljon neki szerződést a Paprika TV. Viszont a széles sportszerető közvélemény nevében kérem, hagyja meg nekünk passziónk zavartalan élvezésének lehetőségét. 

A pernek pedig állok elébe…

(Blogter, 2007. február 11.)