Morvai Krisztina (és baráti körének) tudományos köntösbe bújtatott karcolata biztosan nem fogja meggyőzni a rendőrállamban nem hívőket, a kertek alatt suttyomban lopakodó diktatúra velünk éléséről. Az anyag ezer sebből vérzik, logikai ellentmondásokkal bőségesen telített, ráadásul olyan szakterületeken imitálnak kompetenciát, amelyek földjére eddig soha nem merészkedtek.

Kezdjük példának okáért a formai megjelenéssel. Túl azon, hogy stilisztikából egy jóindulatú hármas alát körmölnének a hatodikos Morvai ellenőrzőjébe, a dolgozat képi megjelenítése az internet hőskorát idézi fel a maga word formátumával. Még akár ezen égbekiáltó barbárságot is elnyelhetné a keresztényi megbocsátás vákuma, ám a nyelvi ellenőrző kifelejtése a keringőből már nyilvános felnégyelésért kiált. Így aztán búvárkodhatunk a szebb napokat látott feminista helyesírási szarvashibáktól hemzsegő irattengerében, a vénekben felidéződik Peterdi Pál népszerű rovata a „Tücsök és Bogár”. Ilyen kifejezéseket olvashat a gyanútlan szemlélődő (a teljesség igénye nélkül): érvényesítésülését, egyátalán, futbalmérkőzésekről, mennyiságű, méltatalanul, rendőri butalitást, de a „Több idős korú tanú megdöbbenve mondta el is” mondatfoszlánytól is kihullana pár tincs Esterházy Péter loboncából. 

A Civil Jogász Bizottság már a bevezetőben sem hagy kétséget afelől, hogy riválisnak tekinti a Gönczöl Katalin vezette holdudvart. Minden adandó alkalommal (oldalanként kábé hatszor) meggyomrozza a balliberális agytrösztöt, míg a maguk társulását a függetlenség zászlóvivőjének definiálja („az igazság megismerése tekintetében elfogulatlannak valljuk magunkat”). Kizárólag az áldozatok szavahihetőségét, illetve a műbalhék gyártásában és tálalásában hírnevet szerző Index helyszíni beszámolóit használja fel bizonyítékként, a kezdetektől hangoztatott prekoncepciók alátámasztására. 

Az emberjogi harcos, az egy szem szerencsétlenül megfogalmazott Gyurcsány-kommunikével („Példamutató volt a rendőrségi fellépés”) bizonyítottnak látja a miniszterelnök diktátori hajlamait, és ennek az elszólásnak egyenes folyományaként tekint a veselerúgásokra, szemkilövésekre, viperázásokra. Igaz, ilyen messze vezető tanulságok levonására már szociológusi, pszichológusi, történészi vénára is szükség volna, viszont ilyen irányú ismereteknek híján vannak a vizsgálódók. A szakbarbár jogászok maradjanak a (rendőrség-ügyészség-bíróság versus tüntetők) jogsértések felgöngyölítésénél, mert ezen a területen mozognak otthonosan, ha ebből a zárt térből elkalandoznak, senki nem mossa le róluk, hogy politikai hátsószándékaikat akarják a közfigyelem homlokterébe emelni. 

2006. szeptember-októberében valóban arcpirító események zajlódtak le az utcákon és a tárgyalótermekben. Egyes rendőrök huligánként garázdálkodtak, némely bírók gyors és koncepciós ítéleteket hoztak. Az őket ért megaláztatás (TV-ostrom), a közvélemény nyomása, valamint a civil kontroll hiánya miatt vetkőztek ki emberi mivoltukból. Tehát nem Gyurcsány és cimborái vezényelték le a visszaéléseket, hanem azok az előbb említett három ok folytán megteremtődött, sajátos pszichikai környezet okán játszódhattak le. Morvai Krisztinát az ENSZ-bizottságból való kiebrudalása, és az október 23-án ért személyes inzultus motiválta az anyag elkészítésére. A bűnöshöz keresett bizonyítékokat, és ezzel a kitekert jogi logikával szakmailag is hiteltelenné tette önmagát. Kár, mert nagy szükség volna, hogy megtudjuk a túlkapások hátterét, belássunk a kulisszák mögé. Morvai irkafirkája egy cseppet sem visz közelebb az igazsághoz vezető, kátyúkkal teli úton…

(Blogter, 2007. február 24.)