Sajátosan értelmezi a jogállamiság fogalmát Demszky Gábor, a Beszélő és az ellenzéki értelmiség rendszerváltás előtti ikonja. A magától értetődő demokratikus elvek, melyek mellett a stencilező Demszky körömszakadtáig kiállt, mintha a szürke szamárhoz hasonlatosan tűntek volna el a narancs- és vörös színű ködben. 

Pedig a 70-es években, mikor a nemzetközi helyzet fokozódott, az egyetemről való kiebrudalást is vállalta, hogy résztvevője lehessen egy diákkör szervezte tüntetésnek. Ekkor még fontos értékként tekintett a szólásszabadság nevű eszményre, a gyülekezési jogra, és a választások eredményének tiszteletben tartására (nonkonform nézeteiért állásvesztéssel, kilakoltatással, és állandó megfigyeltetéssel egyaránt bűnhődött). Persze, a kádári Magyarországon e polgári vívmányok még beláthatatlan messzeségben állomásoztak. 

Egyre nehezebb hová tenni az október óta permanensen ámokfutó, ötödik (és egyben utolsó) főpolgármesteri ciklusát töltő SZDSZ-es márkanevet. Élénken él az emlékezetben, mikor teljesen törvénytelenül építési területté (amivel kihúzta a közterületek listájáról) nyilváníttatta a Városház parkot, azon egyszerű oknál fogva, hogy oda demonstrációkat hirdettek kétes hírű figurák. Nem sokkal később a KRESZ-ben ismeretlen, „Mezőgazdasági járművel behajtani tilos” táblákkal fojtotta el csirájában, a MAGOSZ-huszárok tervezett felvonulását. Tette mindezt a felettébb cinikus, „adott helyzetre adott, adekvát válasz” félmondat kíséretében. 

A liberálisok még itt sem lélegezhettek fel, cikivé váló reklámarcuk, az iskolabezárások körüli mizériában is megtaposta egy cseppet a szabadelvűség zászlaját. Ismét szavazásra bocsátotta, a főváros fenntartásában vegetáló szakiskolák átszervezéséről szóló tervezetet. Igaz, két hete a döntés elhalasztásáról határoztak a városatyák, köszönhetően három szellemileg sérült koalíciós politikusnak, akiknek combos feladatot jelentett az „igen” és a „nem” gomb közötti különbségtétel. Pénteken már zökkenőmentesen találták el az elektronikus szavazócédula megfelelő pontját, gondolom igen komoly szellemi kiképzésnek vethették alá a csekély értelmű medvebocsokat (magyarul addig osztogatta D.G. a lapokat, míg ki nem jött neki a huszonegy)… 

Nem történik tragédia, ha a spektrum másik oldalán elhelyezkedő ellenlábas nyer. Nem kell megbotránkozni, ha valaki élni kíván a gyülekezési jogával, és persze senki ne gondolja magát a többség legitim képviselőjének. Alapvető jogállami gondolatok ezek, persze nincs kétségem afelől, hogy a honpolgárok döntő többsége még igencsak járatlan ezen a hepehupás talajon. Jobb helyeken az elit mutatja a példát a plebejusoknak, ám errefelé, a megfelelő minták hiányában, az egyszerű emberfiának autodidakta módon kell elsajátítania a demokratikus játékszabályokat. Hosszú, keserves tanulás lesz ez, melyben sajnálatosan a sármos Budapest-vezető sem szolgálhat többé zsinórmértékül. 

Demszky Gábor, a tiszteletre méltó korábbi önmagát meghazudtoló intézkedések garmadájával akasztja szögre a lantját, 2010-ben. Adriai nyaralójában papírra vetheti visszaemlékezéseit, mondjuk „Személyiségtorzulás” címmel…

(Blogter, 2007. március 3.)