Hamarosan elnököt választ a gyakorlatilag már nem is létező SZDSZ. Ha a kongresszus gondolkodó, befolyásolhatatlan, a társadalom rezdüléseivel tisztában lévő tagokkal lenne felvértezve, a végeredmény nem is lehetne kérdéses. Jelen állás szerint azonban a roppant tehetséges helikopterpilóta kapja majd a voksok többségét, beütve ezzel az utolsó szeget is a szabad madarak koporsójába.

De nem is egy megszűnésben lévő egylettel akarok foglalkozni, hanem felteszem a kérdést: miért lett a leggyűlöltebb ideológia a liberalizmus, miért tartja ezt az egyébként vállalható (általam is vallott) nézetet, a legkevésbé elfogadhatónak a polgárok döntő hányada? 

Persze könnyű volna a felvilágosulatlan konzervatívokról, a megrekedt fejlődésről, és a többi dajkamesével takarózni. A valóság az, hogy a szabadelvű értelmiség (legalábbis az ismert, az eszmét a médiában megjelenítő része) semmivel sem toleránsabb, megértőbb, a más értékeket vallókkal szemben, mint a Hír TV-n mutogatott ellenérdekű társaik. Oly mértékű lett a kettős mérce alkalmazása, hogy az ellenfél indokolatlan démonizálása, a barnaingesekkel való riogatás, vagy a rasszista és antiszemita kártya állandó kijátszása sem túlságosan nagy ár a hagymázas teóriáik alátámasztására. 

Mire is gondolok? Emlékezhetünk, hogy ugyanezek a vazallusok a tenyerüket véresre tapsolták a Párizs környéki fiatalok kocsigyújtogató, barikádemelő performanszai láttán, jogos lázadásként definálva azokat, míg az október 23-ai attaknál már csőcselékről, söpredékről beszéltek (akárcsak az utált Sarkozy anno), majd hirtelen rendpártivá, a kőkemény fellépés híveivé vedlettek át. Ők voltak azok, akik elismerően csettintettek Gyurcsány Ferenc és Feldmájer Péter nemzetközi befeketítő kampányára, míg Orbán szokásos brüsszeli árulkodása az „ellenzék vezérének hazája külföldi lejáratása sem drága hataloméhsége kielégítésére” stigmát vonja maga után.

Nem is olyan rég, néhány prominens, kényszeres aláírogatásban szenvedő egyén nácimosdatással rágalmazta Kupper Andrást, aki szerint nem mindenki élte meg felszabadulásnak a szovjet csapatok bevonulását. Mondanom sem kell, hogy korábban a lila köd szállt le az agybarázdáikra, amikor Bárdossy László rehabilitálását dobta be a köztudatba néhány szélsőséges figura. A legfrissebb hivatkozásom alig pár napos, és a kaposvári színház nemrégiben bemutatott „56 06 / örült lélek vert hadak” című darabja körül kialakult polémiáról szól. Helyeslően bólogatnék a művészi szabadság sérthetetlenségére, ha nem azok hivatkoznának rá, akik korábban internetes körlevélben gyalázták Mel Gibson Passióját… 

Jól látható az analógia. Az már mindenki ízlésétől és ingerküszöbétől függ, hogy az egymás mellé tett példák közül mindkettő belefér-e a szabad véleménynyilvánítás tárgykörébe, vagy egyik sem. Viszont amíg féloldalas a kommunikáció, addig nem lehet sajnálni a szánalmasan összekuporodó, remegő, tojásos Demszky Gábort, aki a 48-as vívmányokra hivatkozik, miközben önkényesen kitiltja a traktorokat, nyilvánosan kényezteti Gergényit, és addig bocsátja szavazásra az iskolabezárásokról szóló határozatot, amíg neki nem tetsző eredmény születik. A főpolgármester bohóckodása remekül szimbolizálja az emberek véleményét e képmutató viselkedésről.

Persze elképzelhető, hogy valódi és tiszteletre méltó liberálisok (pl. Kis János, Kőszeg Ferenc, Babarczy Eszter) is részesültek volna egy cseppet, a valamelyik közeli piacról beszerzett élelmiszerből, hiszen 100-150 felheccelt agyament bármikor kapható hasonló mulatságokra. Viszont ha a szónok hiteles, akkor nem érezheti maga mögött a társadalom erkölcsi felmentéstét a tömeg, illetve sok, a rendezvény mondanivalójával egyetértő kíváncsiskodó is kilátogat a helyszínre, akik közé már egy egészen más pszichológiai közegbe kerül a rendbontani szándékozó. 

Talán nem is baj, ha 2010-ben megrendezhetjük a Kóka-vezérelt SZDSZ temetését (amely pártot eddig én magam is támogattam a szavazataimmal). Lehet, ez az ára, hogy egy igazi liberális erő is porondra léphessen, a mostani korrumpálódó, begyöpösödő, elveit feladó MSZP-tagozattal szemben. El tudok képzelni egy zömében fiatalokból álló, nem Orbán-fóbiás, a vidék és a nemzeti kérdések irányába is készséget mutató, önkritikus társaságot. Elvégre az egyén saját magával szemben legyen a legszigorúbb, és ne azzal védekezzen, hogy a másik oldal állandóan destruktívan cselekszik. Elég a prekoncepciókból, a szabadelvűeknek nem az ellenféllel szembeni protest szavazatokat kell besöpörniük, hanem valódi alternatívát felmutatniuk! 

Most akkor Fodorért vagy Kókáért szorítsak?

(Blogter, 2007. március 26.)