Fél egyre érkeztem, így sajna (?) éppen lemaradtam Gyurcsány Ferenc városligeti beszédéről (a fene tudja, hogy az EU-csatlakozást vagy a munkát ünnepelte-e). Viszont szem- és fültanúja lehettem az őt körülvevő irracionális szeretettnek (hasonló, mint amilyen a fénykorában lévő Orbánt övezte).

Nem vicc, amire eddig élő ember nem számíthatott, a kormányfő komoly rajongótáborra tett szert. Igaz, fanjai főleg a kisnyugdíjas osztályt erősítik, akik a Beatles-imádókat megszégyenítő jeleneteket produkálva tapogatták, üdvözölték, bátorították ikonjukat. A miniszterelnök láthatóan zavarban volt, nem tudott mit kezdeni az túlburjánzott érzelemnyilvánítási formákkal, legbelül alighanem a megszokott tojászáport, vagy a mindennapos füttykoncert kezdetét várta, melyek rendszeres mellékzöngéi szerepléseinek, ám ezen kísérőjelenségek valamely rejtélyes okból kifolyólag ezúttal elmaradtak. Leesett az állam, mert úgy gondoltam, hogy identitást eddig csak a jobboldal tudott kialakítani szavazóiban, míg az MSZP a protest voksok bekebelezője. Nos, a majális látogatottságát elnézve, a politológiai közhelyszótárt elképzelhetően át kell majd írni. 

Volt egy másik sztárja is a rendezvénysorozatnak. A gyanútlan látogató elképesztő Kádár-nosztalgiával szembesülhetett. De nemcsak a múmiák körében, hanem ifjoncok pólóján is virított a 32 évig uralkodó vezér képmása. Persze szépen fogyott a Che-poszter, a CCCP-s felső, valamint a könyvesstandokon olyan klasszikussokkal találkozhattunk, mint Marx és Engels. A Munkáspárt a jövő nemzedékének megnyerése érdekében, kubai népdalokat előadó, tejfelesszájú proletárokat küldött a világot jelentő deszkákra. Zenés sátrukban a karibi ország zászlaja mellett, már a venezuelai is helyett követelt magának, némi aktuálpolitikai áthalással (Fidel már unalmas, jöjjön Chavez), az internacionalizmus jegyében. 

Természetesen, az ilyenkor elmaradhatatlan koncertek sem kerülhetnek le az étlapról. Zoltán Erika 46587.-szer tátikálta el a „Szerelemre születtem” c. örökbecsűt, később a magyar Tokio Hotel, a No Thanx nevezetű formáció borzolta a kedélyállapotokat. Viszont a nap legirritálóbb fellépője díját önhatalmúlag Arató Andrásnak ítélem, aki cikibb, mint Dévényi Tibor, Sas József és Antal Imre együttvéve. Harmatos poénokkal igyekezett lázban tartani a reá egyáltalán nem kíváncsi nagyérdemű lelkesedését, például: „eddig volt Raszputyin, mára csak Putyin maradt belőle” – kommentálta fahumorral a Bonny M ezerszer elkoptatott slágerét. Végül, a megújulásra képtelen diszkó-dinoszaurusz, a „legjobb magyar közönség” titulusát az MSZP-majális látogatóinak adományozta, kissé szubjektíven...

 (Blogter, 2007. május 3.)