Tud valamit ez a Hrihorij Szurkisz… A nevezett ukrán sportdiplomata egy remek megkerülős csellel, úgy választatta meg magát az UEFA végrehajtó bizottságába (akik kijelölik az Európa-bajnokság helyszínét), hogy az őt támogató kelet-európai küldötteknek azt a mesét hintette el: bizony semmi esélye az ukrán-lengyel EB-pályázatnak (amelynek egyébként a vezetője).

Mivel 2016-ra készülnek, így a volt szocialista országok képviselői nyugodtan szavazzák csak be őkelmét a létfontosságú gittegyletbe (ez meg is történt idén januárban), ott csak alibizni fog a polákokkal közös outsider projecttel kapcsolatosan, valójában a nagyszerű magyar-horvát kandidálás mellett tör lándzsát. 

A hadvezéri furfangokat felvonultató Szurkisznak - miközben saját pályázatának lúzerségét a nyilvánosság előtt fennen hangoztatta – a kertek alatt, a tucatnyi végrehajtó tagból nyolcat sikerült rászednie, hogy protezsálja a kegyeltjét. Módszereiben aligha válogatott, de az üzletben és a diplomáciában nincsen etika, ezt eddig is tudtuk. 

Ezek után Gyárfás Tamás (akinek valamennyi funkcióját hely és időhiányra hivatkozva nem közölném) játssza a durcást, a megbántott ovist, teátrálisan el is pityergi magát, ahelyett hogy gratulálna trükkös kollégájának. Meglepettségének ad hangot, hogy a döntésnél nem szigorúan a bőrkötésben benyújtott tizenháromezer oldalnyi vaskos prezentáció került elbírálásra, hanem az ún. egyéb szempontok is sokat nyomtak a latba. Ez az ember tényleg ennyire hülye, vagy csak megjátssza? A kutyát nem érdekelte a szakmailag Aranypálmás színvonalú bemutatkozó filmecske, Charles Simonyi űrbéli üzenete, Grosics és Buzánszky múzeumi tárgyként való hurcolászása és mutogatása, a nemzet pojácájának (Gyurcsány) aktuális színészkedése. Nem ezen múlt. Hét ingyenélő delegáltat kellett volna megvenni, vagy egyéb más módszerekkel magunk mellé állítani. Ennyi az egész, oszt’ jónapot. A többi csak porhintés, a széles közvéleménynek szánt mézesmáz. 

A nép fellélegzett a cardiffi nullás hallatán, hiszen a szokásos propagandával ellentétben, a lakosság túlnyomó hányadának a háta közepére hiányzott a Gyárfás-project. Annak mindenesetre tapsikolhatunk, hogy nem kell teljesen felesleges százmilliárdokat kidobni a szemétbe; nem lesznek otromba negyvenezres stadionjaink (melyek a kihasználatlanság miatt előbb-utóbb elrohadnának), a haverok nem kapnak pályáztatás nélküli borsos állami megrendeléseket; illetve a harmatgyenge válogatottunkat sem verik szarrá háromszor. Jól jártunk, igaz Gyárfás ugyanúgy halmozza majd az állásokat, mint eddig (a sikertelen emberek általában felfelé buknak), a Kistelekik és Mészölyök a jövőben is a már unalomig ismert patronjaikat puffogtatják, a rázós szituációkban mindig előhúzható, az utánpótlás fontosságáról regélő kártyáik sem maradnak garantáltan a pakliban. Minden nagyon jó, minden nagyon szép, hiszen van még mit szétlopni…

(Blogter, 2007. április 19.)