Egy-két axiómát le kell fixálnunk ahhoz, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok körül megfagyott levegőt kicsit felmelegítsük. Ezért összeírtam 12 alapigazságot a témával kapcsolatosan.

1. Egy demokráciában nem releváns, hogy milyen világnézetű embert ér jogsérelem. Verbális huliganizmusra, nonszensz transzparensekre nem lehet válasz a brutális rendőri fellépés. Illetve, ha már egy karhatalmi beavatkozás megtörténik, annak jogosságát illene komoly bizonyítékokkal alátámasztani, és nem kamuállításokkal magyarázni a magyarázhatatlant.

2. A szlovákiai és a magyarországi xenofóbia között az a leglényegesebb differencia, hogy míg az előbbiből az állam intézményei és az ország megválasztott irányítói is vastagon kiveszik a részüket, addig az utóbbi szinte kizárólag civil szellemi környezetszennyezés terméke.

3. A XXI. századi Európában, egy másik állam zászlóinak sporteseményekről történő kitiltását, nyugodtan nevezhetjük modern apartheidnek (a Benes-dekrétumok megerősítésével együtt). Különösen azért, mert ez speciálisan, egy adott kisebbségnek (jelesül a magyarnak) címzett rossz ízű üzenet.

4. Rasszista kormányoknak a nyugati civilizációban nem lehet keresnivalójuk. Fico és Slota-szerű figurák regnálása megkérdőjelezi az EU komolyságát. Zavartalan ténykedésük kettős mércét feltételez, érződik, hogy a szervezet nem egységes, létezik egy Lajtán inneni, és egy Lajtán túli szárnya. Amennyiben a „régi 15-öknél” jutna felelős döntéshozói pozícióba, hozzájuk hasonlóan szalonképtelen politikus, az a brüsszeli fura-uraknál egyből kicsapná a biztosítékot (lásd a Haider kormánytényezővé válása utáni polémiát).

5. A szlovák politikai elit izmozása, amely az állandó magyarveszélyt igyekszik alátámasztani egyszerre racionális és irracionális. A fiatal államok sajátossága, hogy a külső ellenség felemlegetésével igyekeznek kialakítani a maguk identitását és nemzettudatát, ezzel próbálva igazolni létezésük fontosságát. Ugyanakkor magyar politikai tényező, a rendszerváltás óta nem vonta kétségbe az önálló Szlovákia létét, annak jelenlegi határaival együtt. Ráadásul alapszerződés van érvényben a két ország között, tehát a félelmek teljességgel alaptalanok.

6. A magyar kabinet, és a honi pártok lényegesen intenzívebb diplomáciai tevékenységet fejthetnének ki nyugati szövetségeseiknél, mert félő a gyanú, hogy az EU-bürokraták némasága abból is fakad, hogy a kontinens ezen távoli, periférikus vidékére már nem lát el a brüsszeli szem. Szóval az információhiányos pupillákba nem ártana kicsikét bevilágítani.

7. Természetesen nem létezik kollektív bűnösség, így egy állam vezetőinek minősíthetetlen cselekedetei miatt nem lehet megbélyegezni általában a szlovák embereket, és pláne nem a kisszámú magyarországi kisebbségüket.

8. A vérszomjas futballultrák és az ultrajobbos nímandok tiltakozása teljességgel hiteltelen. Akárcsak a Tarka Magyar és a Magyar Charta, amely kizárólag a honi cigányellenességre és antiszemitizmusra fókuszál. Egy komolyan vehető állampolgár a gyűlölet minden formájával szemben protestál.

9. Megmosolyogtató az a kultúrfölény, amellyel egyes csőlátók teleírják a lapokat és a blogbejegyzéseket. Ugyan lehet azzal viccelődni, hogy északi szomszédunk történelme híján van saját királynak, hogy a területüket és a kettős keresztüket elsíbolták, csak nem nagyon érdemes, hiszen mára Szlovákia gazdasága szépen elszáguldott a Pannon Puma mellett. A lenéző attitűdre tehát semmilyen alap nincsen.  

10. A hazai radikálisok kardcsörtető szájkaratéja, a zászlóégetés, a helységnévtáblák lefújása kizárólag a felvidéki magyaroknak árt. Java részük már Szlovákiában képzeli el a jövőjét, ezt az államot tekinti hazájának. Így a „majd mi megmondjuk nekik, hogy mi a jó számukra” című szappanopera folytatása előtt talán nem ártana megkérdezni tőlük, hogy igényt tartanak-e már eltemetettnek hitt ideológiák feltámasztóinak szolgálataira. Mindenesetre felvidéki fórumozók beírásait olvasva az a kép rajzolódik ki, hogy egyáltalán nem kíváncsiak a Hatvannégy Vármegye, a Nemzeti Őrsereg, vagy a Magyar Gárda provokátoraira.

11. Egy ország, egy nemzet érzékenységét illik tiszteletben tartani. Ezért az „Utálunk szar Szlovákia”-rigmus, a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlók, matricák, és valamennyi olyan jelkép, amely a revízió vágyának érzését keltheti, kerülendő.

12. Trianon szörnyű, fájdalmas és igazságtalan, de el kell fogadni, hogy a Felvidék már sohasem lesz a határ innenső oldalán. Szlovákia területi integritása megkérdőjelezhetetlen.

(Blogter, 2008. november 7.)