Bár Alkotmányunk szerint az ország hivatalos nyelve a magyar, a Balaton partján nyugodtan revideálni lehetne ezt az elavult álláspontot, hiszen a német szó lényegesen gyakoribb vendég errefelé, mint a finnugor. Ugyan a történelem szavát nem érezték meg anno a germánok, és botor módon alig gyarmatosítottak, ám egy felségterületet azért megtartottak maguknak: hazánk legnagyobb állóvízének partvidékét.

Itt tényleg minden a fritzek fizetőképes keresletének van alárendelve, a vendéglátóipari egységek bazi karakterekkel hirdetik ÁNTSZ-ellenes portékáikat: fisch, crepes, bier, gulasch. Ugyanakkor a Frei család jövedelmező szobáztatása mára iparszerű méreteket öltött, semmi sem szab határt neki, különösen a Zimmer és a Haus keresztnevű oligarcha bír megszámlálhatatlan ingatlannal. De a mezei közértek euró elfogadó helyiségei is jelzik: a valutával rendelkezőket tárt karokkal látják, és amíg csengetik a konvertibilist, leckét kapnak a legendás magyaros vendégszeretetből. 

E náció gépjárműire pislantva megállapítható, mely tartományból hányta őket erre rosszsorsuk. A tudósító elsöprő többséggel szászországi, türingiai és brandenburgi rendszámokat vélt felfedezni, amiből az a kézenfekvő konklúzió származik: a nálunk nyaralók zöme bizony az egykori NDK-ból elszármazó figura. Ugyan már nem Wartburggal és Trabival közlekednek, valamint a bőrszandált és a horgászsapkát is száműzték ruhatáraikból, viszont a Rudi Völler-séró még fel-felüti a fejét. Örömmel nyugtázom azt a tényt is, hogy nem késsel eszik a fagylaltot, viszont bizonyos viselkedési formulákban még nem EU-konformok, számos ötven feletti Brünhildát konstatáltam csónakban nudizni, ami a rendszerváltás óta egy cseppet ugyan ciki, ám a meggyökeresedett értékek és normák lajhár gyorsasággal képesek csak a változásra, magyarázna blogjában Csepeli György. 

Lesújtó gazdasági bizonyítvány a Pannon Tigrisre nézve, hogy az élhető szocializmus építésében megbukott Honecker-fiókák, a helyi viszonyok között koldus-szintű 10-12 EUR-os órabéreikből nálunk félistenként süttetik sápadt pigmentjeiket. Bár Tahitiről és a Maldív-szigetekről egyenlőre csak álmodoznak (nem úgy az ex-NSZK-sok), pár hétig mégis illúziókba ringathatják önmagukat, míg hazatérve visszazökkenhetnek a realizmusba, és folytathatják szerény életüket másodrendű német állampolgárként…

(Blogter, 2007. július 26.)