Balatoni nyár IV. (fogyasztói társadalom)

Szorgosan tekertem derék mountain bikámat az ország történetének legforróbb napján, hiszen azt a címeres baromságot ötöltem ki, hogy körbepedálozom a tavat, amely alsó hangon is közel kétszáz kilcsi. Hajnali hét környékén zombiként hajtottam keresztül a siófoki Aranyparton, és kábé úgy csodálkoztam rá a tájra, mint Mézga Géza a Köbüki által küldött beszámolókra.

Ehhez persze tudni köl, hogy mintegy másfél évtizede, a módszerváltás hajnalán tettem errefelé utoljára tiszteletemet. Képzeletemben a szocialista ipar műremekei, a kocka formájú szakszervezeti és egyéb állami üdülők éltek élénken, ám a retrófeeling szertefoszlott, és utat tőrt magának a mindent behálózó, agymosó vadkapitalizmus. 

Újépítésű apartmanok garmadájával pakolták tele a jobb sorsra érdemes „tengerpartot” a derék haszonlesők, amelyek szemlátomást még nem kerültek átadásra, tehát egy igencsak új projectről lehet szó. Ami a legirritálóbb a sztoriban az nem más, mint a gigászi mézes-mázos hirdetések, melyekkel a portékán próbálnak túladni. A plakátok olyan kamu dumákkal vegyítettek, mint a „nemcsak lakást, életérzést is vásárol”, vagy az „596 millió négyzetméter panoráma a nappalijából”. 

Költői túlzásnak hathat, de jómagam sohasem éreztem még ennyire a fogyasztói társadalom presszióját, mint akkor ott, a drótszamaramat nyüstölve. Vásárolj vagy dögölj meg, lehetne az aranyparti mottó, hasznos, megbecsült személy vagy ha ingatlant birtokolsz e kitüntetett helyen, de egy kibaszott nagy nullát érsz, ha elmulasztod az alkalmat. De az sem gáz, ha nincsen megfelelő kezdő tőkéd, az építést gründoló mogulok elintézik neked a hitelt, és eladósíthatod magadat egy életre. „Na és, legfeljebb a tulajdonjog visszaszáll reánk” - mosolyoghat bajsza alatt a milliárdos beruházó, és szív egy újabb slukkot a szivarjából. 

Amerika megérkezett, a fogyasztás fetisizálása visszafordíthatatlan folyamat, az ember értéke kizárólag az általa birtokolt javakban mérendő. De hogy erre miért csak most, élénk testgyakorlás közben jöttem rá, egy tikkasztó szerdai reggelen…

(Blogter, 2007. július 27.)