Nyilvános akasztás
Szar lehet Iránban élni. Ezt eddig is tudtuk, ám két közelmúltbeli újsághír alaposan ráerősít erre a hipotézisre.
A nyilvános kivégzés intézményét a Föld kulturáltabb pontjain már réges-régen felszámolták, a nyugati világban (békeidőben) vagy két évszázada nem dívik e barbarizmus. A minap fiatal férfiakat vetettek bitóra Teherán egyik forgalmas terén, többszáz fős összeverődő tömeg előtt. A szürreális cselekményről beszámoló tudósítások, első olvasatra a salemi boszorkányüldözés jelenben játszódó paródiájára hajaznak. Kattogtak a vakuk, izzottak a mobilok mozgóképrögzítői, a későbbi áldozatok és családtagjaik között pedig testbeszéddel folytatott kommunikáció létesült.
Számomra nem csak maga a középkori büntetésforma ijesztő, hanem a közönség reakciója is. Ha köpködő, ökölrázó, vér- és bosszúszomjas fenevadak tennék ki az érdeklődőket, az egy kézlegyintéssel elintézhető volna. A rideg, távolságtartó attitűd viszont tudatja, a síita papok diktatúrája kiválóan működik, mert bár az állampolgárok döntő hányada aligha azonosul a rezsim módszereivel, ám zokszó nélkül beletörődik annak minősíthetetlen cselekedeteibe. Igaz mi mást tehetne ott, ahol vallásrendőrség felügyeli az erkölcsi rendet?
A helyzet azonban nem reménytelen, jelzi egy másik cikk, amely felidézi, hogy kétszázharminc (!) „renitenst” vettek őrizetbe egy illegális partyn, a mindig éber biztonságiak. Folyt a szesz, a nyugati (perzsa zsargonnal élve: sátáni) rock- és rapzene, lányok buliztak hiányos öltözékben, csupa olyan „főbenjáró” vétség, amely teljesen normális (lehetne) tizen-, huszonéves korban. Hogy Allah (állítólag ő kormányoz és hozza a döntéseket) mivel torolja meg a most lesittelt, szórakozni vágyó szerencsétlenek léhaságát, ma még rejtély…
Az irániak fele a 79-es iszlám forradalom után született. Khomeiniék akkori jelszavai, a sah elleni közutálat okán, még egységbe forrasztották a népet. Viszont kötve hiszem, hogy a most felnövő generációnak vonzó alternatíva lehet a mindent agyonszabályozó, és a szabadságvágy apró csiráit is kíméletlenül elnyomó hatalom terrorja. Ennek kérlelhetetlen jele, hogy évente közel félmillióan kerekednek felül, és választanak új hazát maguknak, biztosan nem az élhető közállapotok miatt…
Természetesen főleg értelmiségiek és szakemberek veszik a sátorfát, és bár ma még nem körvonalazódik egy komoly társadalmi robbanás, nem kizárt, hogy ugyanolyan agresszivitással zavarják majd el a képmutató ajatollahokat, mint annak idején a velejéig korrupt Reza Pahlavit…
(Blogter, 2007. augusztus 6.)