A HVG múlt heti elemzéséből kiviláglik: rohamléptekkel csökken a házasságkötés után a férjeik nevét felvevő hölgyek aránya. Az emancipáció és az egyenjogúság hívei fellélegezhetnek, a hímsovinizmus egyik tartópillére eltűnőben van.

A tendencia dicséretes, de mielőtt elragadna bennünket a hurráoptimizmus, vegyük górcső alá össztársadalmilag, e kimenőfélben lévő divathóbortot. Hogy a csökkent értelműek számára is világos legyen, a jelenséget példával illusztrálom. Tegyük fel, van egy ifjú pár, és lángoló szerelmüket megkoronázandó frigyre lépnek. Hasamra ütök, hívják a férfit mondjuk Gáspár Győzőnek, a nőt pedig Balla Beának. A 2007. január 1-i állapotok szerint, a házasság fogságában vergődő asszonyok a következőképpen szerepelnek a népesség-nyilvántartóban: 65, 9% Gáspár Győzőnéként, 21,8% Gáspárné Balla Beaként, 6,2% pedig Gáspár Beaként fut hivatalosan, míg mindösszesen 5,4%-nyian tartották meg születéskor kapott neveiket. 

A mostani kedvező folyamatokkal együtt is csak nagyjából minden huszadik házasodó nő érezte fontosnak, hogy ellenálljon a hagyományok pressziójának, és deklarálja szuverén személyiségét. Mert mit is jelképeznek valójában a fent vázolt verziók? A hierarchia elismerését, miszerint a férfi áll a család csúcsán, és ezzel a többletjogainak legalizálását, például a házimunka, az ügyintézés, a bevásárlás, a gyermeknevelés alóli mentesítését. Humoros, egyben kétségbeejtő, ha valaki önmaga írja alá rabszolga státusát, illetve önként és dalolva tartja fent és termeli újra az évezredek óta megkövült szerepeket. 

E sorok írója nem feminista. Addig ugyanis totálisan felesleges az elnyomatás ellen harcolni, ameddig az alávetett személy remekül érzi magát másodrendű állampolgárként. Kissé messzire eveztem a kiinduló témától belátom, de a „né” toldalék számomra mindig az ostobaság , az irracionalitás, és a főnök-beosztott viszony szimbóluma marad…

(Blogter, 2007. augusztus 8.)