Hogy lesz ebből kormányváltás, parlamentelfoglalás, képviselőszétzavarás, ötlött fel bennem a logikus kérdés, mikor szemrevételeztem a Corvin Közben gyülekezők lélekszámát és korösszetételét, akik az Elkúrtuk-gate évfordulójának ürügyén gyűltek egybe hétfő délután.

A szerény mennyiségben összeröffenő, jobbára idős, ám tettrekész honfiakból álló tömeg, a városi közlekedést megbénító vonulása közben, érintette a korábbi utcai harcok legendássá nemesült helyszíneit, majd a Parlament előtt várakozók lelkes tapsa közepette bevonult a Kossuth térre. 

Az örömteli aktust akceptálandó, a mintegy kéttucatnyi gójmotor elismerően bőgetett, majd felszólalások hosszú sora vette kezdetét. Itt rögvest kiderült, a teret lefoglaló szervezetek között nincs összhang, hol a békére felhívó gondolatok kaptak tapsot, hol az agresszív cselekvésre invitálók. Az ellentmondást Tomcat unta meg, aki felbaktatott az emelvényre, majd nemes egyszerűséggel lehülyézte Fáber Károly fővezért, gyermekével az Y-tervvel egyetemben. Kissé sértődötten távozott a pólóárus sztár, és hazament blogolni. 

Éppen a Magyar Gárda zsidó származású leendő katonája (Reiner Péter) boncolgatta hazaszeretetét, mikor erős népvándorlás indult meg a gépkocsikijáró irányába. Tojással ezúttal nem, verbális golyózáporral viszont bőségesen megkínálták a közkedvelt képviselőurakat és hölgyeket. Bár a félhomály és a távolság erősen csökkentette a beazonosíthatóság esélyét, aki a rács túloldalán lézengett, kollektívan megkapta a hazaáruló, nemzetveszejtő címkét (magam csak Magyar Bálintot véltem felismerni, a kamerám zoomjának segítségével). 

A szitokáradat azonban gyorsan levonult, az önmagát felheccelő ezerfejű némi kordonrázás árán lehiggadt, és akinek szerencséje volt, még idejében visszaért a bolívia-spanyol-horvát-magyar Eduardo Rozsa Flores nagyívű beszédére. A marxista forradalmárból szélsőjobbos nacionalistává vedlett háborús veterán, azt a korszakalkotó közgazdasági újítást javasolta, hogy tagadjuk meg az államadósság visszafizetését. Persze ennek várható következményeit nem ecsetelgette derék latin barátunk, viszont kifejtette, hogy a regnáló hatalommal szemben bármilyen erőszak legitim. Negyed kilenc tájban Gonda László néptribunus ragadott mikrofont, majd gyújtó hangú dörgedelmének végkifejleteként bejelentette: „Ma éjszaka megdöntjük a kormányt!”. 

Kétségkívül merész elképzelés 3-4 ezer demonstrálóval Országházat foglalni, még akkor is, ha időközben némileg fiatalodott az átlagéletkor. Középiskolás és egyetemista nemzeti rockerek bővítették ki a palettát, főleg Kárpátiás cuccokban feszítettek, ám punk öltözetű társaik sem maradtak ki a buliból, jelezvén: az országért aggódást nem ismer zenei határokat. 

21 óra környékén, Gondáék egy hirtelen ötlettől vezérelve megjelentek a Parlament déli bejáratánál, és a küldöttségük beeresztését követelték. Az őr, némi tájszólással, erre nem adott engedélyt, viszont riasztotta főnökét, a BRFK közbiztonsági helyettesét, ám kisvártatva megjelent teljes életnagyságban, maga Tóth Gábor főkapitány is. Ekkortól egy negyedórás traccsparti fültanúi lehettünk, az egyik oldal az Alkotmányra és a gyülekezési törvényre hivatkozott, míg a másik a népfelség elvére. Végül a szép szó meghozta gyümölcsét, az elégedetlenkedők jobb belátásra tértek, és hazaszállingóztak. 

A malíciát ezúttal félretéve, konklúzió gyanánt megállapítható: a Kossuth tériek támogatottsága folyamatosan csökken. Ez persze szociálpszichológia, a baloldal választási győzelme, Gyurcsány arcpirító beszéde már nem friss élmény, így az ezekből fakadó frusztráltság sem olyan erőteljes, mint tavaly ilyenkor. A radikálisok között széthúzás tapasztalható, fejetlenség uralkodik, döntéseiket ad hoc jelleggel hozzák. Erejüket szétforgácsolja hatalmi harcaik, és a sok apró, jelentételen demonstráció. A kormány elkergethetőségének nüansznyi realitása már régen szertefoszlott, a kezdeti nekibuzdulást felváltotta a fásultság.

Láthatóan a notórius tüntetők is hitehagyottá váltak, már csak a közösségi élményért vesznek részt a performanszokon. Ráadásul sem fősodorhoz tartozó politikai erőktől, sem tőkeerős gazdasági szervezetektől, sem mainstream médiumoktól nem kapnak segítséget, a jobboldal és a szélsőjobb közé végérvényesen ék került, Orbánék nem vállalnak közösséget a békétlenekkel. Akik bár állandóan a népre hivatkoznak, ám a közvélemény szimpátiáját végérvényesen elveszítve a margón tanyáznak, és ebből a karanténból aligha van visszaút. Azonban sok a pozitív jel, kialakult a protestálásnak egyfajta kultúrája, nem rombolják már szét a környezetet, egyre kevesebb a szalonképtelen megnyilvánulás (zsidózás, cigányozás, buzizás). A rendőrség is klasszisokat fejlődött, polgárbarát irányba halad, persze még sok víz lefolyik a Dunán, míg az Október 23-i skandalum feledésbe merül. Belátható időn belül csekély a valószínűsége, hogy az utca ismét lángba borul… 

Nézd meg a videómat!

(Blogter, 2007. szeptember 19.)