No, természetesen nem Magyarországon, bár neves értelmiségiek (akik permanensen ültetik el a rettegés csiráit a honi társadalomban) szerint Weimar a küszöbön toporzékol, míg Armageddon a kerítés előtt várakozik, és csengetni készül.

Hagyjuk magukra egy szusszanásnyi időre a megélhetési félelemgenerátorokat, és beszéljünk komoly dolgokról. A közelmúltban repítették világgá a hírügynökségek, hogy orosz újnácik videóra rögzítették két férfi (az egyik tádzsik, a másik dagesztáni) megkínzását és halálát, majd brutális tettüket felpakolták egy videómegosztóra. A barbár cselekedet sokkolta a közvéleményt, így a yandex.ru-ról íziben leszedték a filmet. Persze az internet nem az a tákolmány, ahol bármit el lehetne tüntetni örökre, így a hétvégén felleltem ennek a borzadálynak a tartózkodási helyét (lásd: a post alján).

Nem bocsátkoznék részletekbe a bennem végbemenő élettani folyamatokat illetően, de erős lélekjelenlétre volt szükségem ahhoz, hogy a gyomrom űrtartalma ne a képernyőn landoljon sugárban. Jómagam, ilyen sokkoló vizuális ingerrel még sohasem találkoztam, hiszen képmutató, szembecsukós, fejelfordítós világunkban nincs olyan fősodorhoz tartozó médium, amely hasonló jeleneteket közre merne bocsátani. Hát persze, ki akarna a valósággal szembesülni egy remekbeszabott Betty a csúnya lány-epizód, és a mindennapi Barátok Közt áldás között… 

Oroszországban az Amnesty International szerint évi 30-40 rasszista indíttatású gyilkosság, és mintegy tízszer ennyi támadás történik, ám a helyzet még ennél is drámaibb, hiszen nem minden eset jut a hatóságok tudomására. A földgolyó ezen kevéssé szerencsés szegletében, a jogvédők szerint mintegy 150 szélsőséges csoport, körülbelül 5000 tagja követi el e vérlázító bűncselekményeket. 

Nos, kedves barátaim, ez a valódi fasizmus! Bár az utóbbi hetek kommentárjait hallgatván esetleg az a tévhit képződhetett, hogy nálunk is valami hasonló van alakulóban. TGM félkatonai, paramilitáris erőket vél felfedezni a népitáncos öltözetű, szittya csoportocskában, míg a józan ítélőképességét már régen elveszítő Popper Péter szerint, a jelen eseményei és a negyvenes évek légköre közé helyénvaló az egyenlőségjel használata.

Csacskaság. Az a helyzet, hogy még intoleranciában is a világ mögött kullogunk, fényévekre az élmezőnytől. A környező országok lokális nemzetmentői már régen kiállították nyalka gárdájukat, míg a honi kurucok egy nyomorult zsinagóga megtámadására sem voltak képesek. Pusztán szánalmas honlapok készítésére telik szerény agykapacitásaikból, amik sokkal inkább közröhej tárgyai, mint félelmet keltőek. Maximum arra alkalmasak, hogy nőhiányban szenvedő szerkesztőik, a bűvös szavak (cigány, zsidaj, bibsi, rétinéger, homár, judeobolsevik) variálásával, és annak megfelelő szövegkörnyezetbe helyezésével ejakuáljanak egy kellemeset (értsd: műveikre önkielégítenek), ám forradalomhoz édeskevés. Hiába, ebben is szarok vagyunk, csak operettnyilasok kitermelésére képes a lúzer magyar társadalom… 

Bár az utolsó bekezdés, a komikus közállapotokat kikarikírozandó, meglehetősen ironikusra, már-már cinizmusba hajlóra sikeredett, ám ami itt következik az egyáltalán nem vicc: tekintsd meg a fent hivatkozott hányingert keltő videót, de csak akkor, ha nagyon erős idegzetű vagy!

(Blogter, 2007. szeptember 2.)