Újabb virtuális vállveregetés a honi politikai bohócelitnek! Úgy fest zöld utat kap a klinikai lélegeztető-gépre kapcsolt liberális párt antiliberális kommunikációs blöffje, a numerus clausus szellemiségét felidéző kvótarendszer.

A Tippmixen alacsony oddsal (azaz nagy eséllyel) adták volna a Fidesz tiltakozását a torz javaslat hallatán, ezért bombameglepetésként pöfékelhették szét a hírügynökségek: a jobboldal Jeanne d’Arcját, Pelcznét is elvarázsolta ezen októberi tréfa. Így elviekben nincs akadálya egy ötpárti megállapodásnak. 

Az SZDSZ gender-szakértője (Sándor Klára) és oktatási guruja (Magyar Bálint) által szervírozott javaslat módosítaná a jelenleg hatályos választójogi törvényt, az országos és megyei listákra fele-fele arányban kerülnének fel férfiak és nők, oly módon, hogy a két nem képviselői egymást váltogatnák sorminta-szerűen a papiroson. A mesterséges felturbózásnak hála, legalább megháromszorozódna a szavazógép hölgyek száma a törvényhozásban. 

Mielőtt a feministák célkeresztjének színhelyére navigálnám magamat, elmondom a kifogásaimat, melyek természetesen nem szexista jellegűek, viszont nagyon is szabadelvűek. Egy liberális demokrácia axiómája, hogy nem vallási alapon, nemzetiségi származás szerint, szexuális orientáció alapján, vagy az eleve elrendeltetett nemi jellegtől függően tesz különbséget az állampolgárok között, hanem kizárólag a rátermettség, a tehetség, a tudás lehet a szelekció fokmérője! 

Ha ma meghatározzuk a férfiak és a nők minimumszámát az Országgyűlésben, holnap egy 15 percnyi hírnévre vágyó ügyvéd bukkanhatna elő, aki kimutatná a vöröshajúak vagy a szemüvegesek alulreprezentáltságát a hatalmi szférában, és paragrafusváltoztatást követelhetne. A lavina elszabadulhat, mert ezen logika mentén beindulhatna a legkülönfélébb gittegyletek lobbi-tevékenysége, mindannyian joggal protestálhatnának, hogy a társadalomban elfoglalt arányszámuk képeződjön le a parlamentben is.

Ennek a kvótacuccnak akkor volna mákszemnyi értelme, ha a politika nagyszínpadának küszöbén izgatottan toporzékolna egy bebocsátásra váró nősereg, akikre a gonosz, privilégiumaikat féltő férfiak rázárnák az ajtót. A valóság ezzel szemben az, hogy Magyarországon a nők egyszerűen nem akarnak közügyekkel foglalkozni! Tehát nem egy előjogait görcsösen védő hímréteg szipkázza el előlük a lehetőséget, hanem az érdeklődést nem sikerült még felkelteni bennük a politika zord világa iránt. 

A döntéshozók, ahelyett hogy ilyen közröhejbe fulladó látszatmegoldásokon törnék üres buksijukat, inkább szocializációs, propaganda és oktatási eszközökkel felcsigázhatnák a hölgyek közélet iránti érdeklődését. Tessék mesekönyveket és rajzfilmeket elővarázsolni a cilinderből melyekben hadat lehetne üzenni a hagyományos nemi szerepeknek, tessék az emancipációról regélő fizetett társadalmi célú hirdetésekkel bombázni a jónépet, tessék politikus Barbi-babát a piacra dobni. 

Az állam, ha pozitívan diszkriminál, azzal elismeri tehetetlenségét, aláírja, hogy képtelen bizonyos társadalmi rétegeket integrálni. Akárcsak a felsőoktatásnál, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek juttatott felvételi bónuszpontok esetében, a kormánypártok most is fordítva lovagolják meg a pacit. Melldöngetve hátradőlnek, azon illúzióba ringatva magukat, hogy zseniális ötletükkel ismét kipipáltak egy problémát. Csak zárójelben jegyezném meg: kontraszelektált dísznők csatasorba küldésével csak a vérkonzervatív háborgók sztereotípiáira fognak ráerősíteni, tudják ők azok a fakanál-háziasszony-cselédlány szlogeneket zengő őrültek. Lényeg azonban az, hogy a nagypolitika háborgó lelkiismerete megnyugodott, folytatódhat tovább a sógor-koma viszonyokra építő mutyizás...

(Blogter, 2007. október 2.)