Karácsony

Sikeresen túléltük a bejglimérgezést, a sarkunk letaposását a Teszkóban, az akciós mikrohullámú sütőkért folytatott boxmeccseket az Osánban, így itt az ideje elmélkedni magáról a Karácsonyról.

Valami háborgó elme egyszer azt nyilatkoztatta ki, hogy itten a szeretett ünnepéről lészen szó. Rejtély, mire gondolhatott a teoretikus, ugyanis e hozzávalót egészen biztosan kispórolták a pirosbetűs mulatságból. 

A Karácsony a XXI. század ipari társadalmaiban természetesen már nem vallási ünnep, viszont új funkcióját még nem sikerült kitalálni, így ebben az ideológiai vákumban előretör a mindent elárasztó fogyasztás ethosza. A kermédiákban permanensen jelenlévő parasztvakítás elérte a kívánt hatást, a gondosan kimosott agyú egyének különös belső késztetést éreznek a zsebükben fityegő utolsó krajcár kíméletlen elköltésére. Tökéletesen felesleges tucatkacatok, lim-lomok minél nagyobb mennyiségű beszerzése a nemes cél, maga a birtoklás okozza a mámort, az orgazmust.

A plázás portyák mellékzöngéibe a vásárlás pillanatában még nem gondol bele a kapitalizmus áldozata, elég lesz majd szembesülni a lekopasztott bankkártyákkal és a tekintélyes törlesztő-részletű fogyasztási hitelekkel, január közepén. Hiába, ebben a társadalomban az ember értéke egyenesen aránylik az általa tulajdonolt javak árainak összegével, egy korábbi történettudományi terminus technicust parafrazálva: ez itt kérem egy nagy „költekezési verseny”.

Jézus születésnapjának modernkori definíciója: a hétköznapok során egymás agyára menő családtagok háromnapos békekötése, a normálisan működő család fenntartásának illúziójával. Ilyenkor a ház ura verési moratóriumot hirdet ki az asszonyra és a gyerkőcökre, hiszen a nagypapa és a nagymama meglátogatásánál nem derülhet fény arra a makacs tényre, miszerint az ideálisnak hitt mikroközösség már régen atomjaira hullott. A korábbi sérelmekre ideiglenesen spongyát terítenek a kényszerből együtt lakók, oszt’ bezabálják a pontyot, meg a halászlét, hogy a gatyájuk gombja is leszakad... 

Van még egy speciális karácsonyi babona, nevezetesen az éjféli szentmise meglátogatása, javarészt vallásukat aktívan nem gyakorló, képmutató egyedek által. Ilyenkor dögunalom ül ki a társadalmi elvárásokat teljesíteni igyekvő kamuhívő arcára, de ne érje szó a ház elejét (illetve ne szólja meg a szomszéd Julcsi néni), ezért busásan adakozik „egyházának”. Ugye mindenkiben felidéződik az a rémkép, amikor a mise vége felé megindul az alsótagozatos pöttömpannák sáskahada, akikkel összekalapoztatják a csinos pénzmagot, elvégre kell a kosztpénz az atyának... 

Amúgy kíváncsi volnék egy olyan felmérésre, ahol arról tudakolnák a közt, hogy kinek miről szól a Karácsony, ki mit ünnepel ilyenkor? Nagy tétben lefogadnám a bukmékereknél, hogy a legtöbb válaszoló gyermeki rácsodálkozással pislogna a kérdezőbiztosra, és kislányos zavarában hebegne-habogna...

(Blogter, 2007. december 27.)