Ugyan nem vagyok egy Bod Péter Ákosba oltott Csaba László, nem kelek és fekszem a BUX-indexel vagy a kőolaj hordónkénti világpiaci árával, viszont Magyarország költségvetése még az én, amúgy csőlátó érdeklődésemet is kivívhatja.

Szóval az történt, hogy rámentem a Pénzügyminisztérium honlapjára, hátha van valami izgalmasság e tárgykörben, mennyibe is fáj az annyi, erre ráleltem egy csinos kis programra. Itt Veres oligarcha bácsi közérthetően magyarázza az állami újraelosztás (sznobságomat megvillantva: a redisztribúció) folyamatát. De nem ám úgy, hogy jojózzon a szemünk a sok nullától (azaz milliárdtól), hanem „egy fő/hónapra” lebontva világít rá, bizony drága mulatság az egyszerű honpolgár. 

A dolog lényege az, hogy az előbb említett paraméterek szerint 112 990 forintot költ (amúgy összesen 13 559 milliárdot) ez a feneketlen zsák minden halandóra. Hogy ne csak száraz felsorolásnak tűnjenek a számadatok, felhívnak minket egy keringőre, és kérik, hogy mindenki készítse el a maga költségvetését. A túlköltekezést nem fogadja el a gép (hej, ha ezt a közgazdasági egyszeregyet Antall, Medgyessy, vagy a még reformtalan Gyurcsány is ismerte volna…). 

Érdekfeszítő játék, engem a „SimCity” fantázianevű stratégiai programra emlékeztet, amellyel még a kilencvenes évek közepi, gimnáziumi számtech órákon építhettem fel a magam ideálisnak vélt városát, egy személyben voltam polgármester, kincstárnok, rendőrfőnök (csakhogy az akut cezaromániámat kiéljem). 

Visszatérve a tárgyalt témára: megdöbbentő módon a közös kassza 19,7 %-át költjük nyugdíjakra, 7,5 %-át az államadósság kamataira, 18,2 %-át pedig szociálpolitikára. Ez összesen ugyebár 45,4 %. Nem vitás kádárkori költségvetés ez, a gondoskodó állam velünk élését bizonyítja, de a zemberek tűrőképességét már ez is jócskán túlhaladta (pedig a közepes erősségű megszorítások árán is csak 1200 milliárdra sikerült letuszkolni a hiányt). Úgy fest, a jövőben még nagyobb áldozatok szükségeltetnek, amennyiben végre-valahára át akarjuk lépni a saját árnyékunkat. 

Ha már játék, legyen kövér, elmondom hát, hogy a fiktív költségvetésemben főleg a jövőre szavaztam! Az oktatást, a gazdaságpolitikai-, foglalkoztatáspolitikai-, és közlekedés-fejlesztést, valamint a környezetvédelmet tettem meg prioritásnak. Ezeknek a területeknek a jelenleginél többet juttattam, egyéb ágazatoktól jelentékenyen vonogattam... 

Ilyen mentalitással bízvást páriává válnék a választók szemében, ezért is volnék alkalmatlan politikusnak, viszont egy abszolút monarchiában egészen jól elvezetgetném az alattvalóimat…

(Blogter, 2007. december 18.)