Az őszödi mágus megmondta, és ugye klasszikusoktól csak pontosan: „Majd megunják és hazamennek”. Imigyen cselekedtek Ligáék egy kellemes szerdai, Kossuth téri fagyoskodást követően, és így tettek szittyáék is, igaz ott kellett némi ráhatás. Szóval elmélkedtem egy kicsit a sztrájknapról, illetve az utána levezényelt gyérszámú demonstrációról, és mint általában, most is az ambivalencia kerített hatalmába.

Lássuk a móka szereplőit tételesen, és bár lehet, hogy már unalmasan csengenek elcsépelt frázisaim, de megint ki fog derülni, hogy mindenki hülye (pontosabban késő kádárkori). 

Van nékünk ugye egy kormányunk, amely pontosan ellentétét fejti ki annak, amit 2006. áprilisa környékén vizionált (értsd: szenvedélyesen hazudik). Mindezt felettébb cinikusan, az empátia legcsekélyebb jele nélkül, bicskanyitogatóan, amolyan: „egyétek ezt, ha meg nem, akkor nem kaptok mást köcsögök” stílusban. Az egyenrangú kommunikáció fogalmát aligha tanítják a Batiz-oskolában, viszont a felülről megtervezett, senkivel sem egyeztetett intézkedések bejelentésében egészen profi Budai Bernadett. Aki ugyan kétségkívül szebb, mint Bányász Rezső, de a „pártunk tudja, mi köl a dogozónak” attitűd nem vált az enyészet martalékává, holott már két évtizede más passzátszelek fújnak errefelé. Állítólag... 

A reform jelző, a szoci-libsi koalíció harmatgyenge gazdasági teljesítményének következtében szitokszóvá degradálódott, bukásra ítélt azon erő, amely a jövőben a zászlajára merészelné tűzni. Ami felettébb sajnálatos, ugyanis a szociális államnak visszavonhatatlanul befellegzett (összeurópailag), így az ellátórendszerek halaszthatatlan átalakítása nélkül az országnak tényleg harangoztak. 

Van nekünk egy Fideszünk is, igaz nehéz követni a sok hajtűkanyarral telezsúfolt pályaívüket. Komolyabban lehetne őket venni, ha politizálásukból kiviláglana, hogy mi is az a Fidesz... Tudom: anti-MSZP, illetve „minden szar, ami a kormányhoz köthető”, de nem ártana néha konstruktívan is megnyilatkozni, két és fél év múlva ugyanis bizonnyal megkapják a kormányrudat. Mindenki fogjon össze a burzsoázia ellen (amely kasztnak egyébként maguk is részei) – harsogják, illetve a középosztály és a munkásság történelmi szövetségét óhajtják. Marxista hozzáállás, vegyítve némi nemzeti lózunggal, és egy csipetnyi oroszellenességgel. Nem vitás, ez maga az eszmetörténeti zűrzavar, viszont az osztályharcos attitűd láttán bizonyosan elismerően csettintene Kádár... 

Ne feledkezzünk meg a rendőrségről sem, amely hathatós fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy év folyamán, és ugyan ügyesen elsajátította a veseleverés nélküli tömegoszlatás fortélyait, viszont a másodperc tört része alatt tette magáévá Péterfalvy ombudsman okfejtését, miszerint a terminátornak öltözött rendfenntartók nem fotózhatóak. Holott közterületen intézkednek, a magyar állam(polgárok) nevében, így több, mint kívánatos volna felettük az ellenőrző funkciót gyakorolni. Jelentős visszaesés, hogy fotósok kamerájából töröltetnek fájlokat, és felszólítják a sajtómunkásokat, hogy ne fényképezzék az uniformisban posztolókat. Mivel írásomat erre hegyeztem ki, ugye felesleges copyznom, mely rendszerben dívott e szokás... 

Aztán itt vannak a pártállamból megörökölt szakszervezetek, akik ugyan 18 éve nem csinálnak semmit, viszont azt igen nagy hatásfokkal. Világos, hogy lobbierejük a nullához közelít, és kizárólag az állami fenntartású intézmények vezetőivel szemben harsány a lepcses. A jóval nagyobb gazdasági hatalommal bíró vadkapitalistákkal kezesbárányok, pedig a dolgozók ¾-e nem az államból él, akik így lényegesen kiszolgáltatottabbak, mint a sokkal jobban szabályozott közszféra proletárjai. Persze Gaskó és baráti köre köszöni szépen, egészen jól ellubickol a langyosban... 

A minden képzeletet felülmúlóan kontraszelektált (borzalmas tagság), megújulni képtelen, lejárt szavatosságú szocik, tehetségtelenségük okán képtelenek megtenni a modernizáció apró lépéseit. Reformdüh van, de reform nincs, amolyan szájreform ez csupán. Az überpopulista, etatista és paternalista Fidesz pedig Pató Pált és Ferenc Jóskát vegyítve ráérne még az égetően szükséges változtatásokkal, és meg van elégedve a jelenlegi struktúrával. 

Úgy fest, a jövő nem kerget rózsaszín délibábokat, az Alkotmányba pedig kéretik rögzíteni: Magyarország szocialista mentalitású, vadkapitalista kvázidemokrácia...

(Blogter, 2007. november 23.)