Földrészünk egyik, ha nem a legproblematikusabb társadalmi kérdése: mit is kezdjen Európa az iszlámmal? Pontosabban: a radikalizmusra hajlamos, muszlim bevándorlókkal...

Nagyon úgy fest, bármennyire is röstelljük bevallani: a multikulturalizmus éthosza megbukott. Ez a toleráns viszonyulás azt kívánta, hogy a jobb élet reményében a kontinensre települőket fogadjuk el minden különbözőségükkel együtt, a kultúrák keveredjenek, melyből majd valamilyen nemes elegy jön létre. A nagy teoretikusok a humanizmus igéjét hirdették, a békés egymás mellett élést szomjazták, amelybe nyilván a gyarmatosítás során elkövetett borzalmak okozta lelkiismeret-furdalás is belejátszott. Igen ám, de nem számoltak azzal a csekélységgel, hogy a tolerancia nem feltétlenül talál viszonzásra az újonnan érkezettek oldaláról. Az előítélet, a kirekesztés, a rasszizmus mamár általában nem az őslakos „fehér” európaiak sajátja, hanem főleg az intézményrendszerbe beilleszkedni képtelen, az iszlámot ürügyként felhasználók körében terjed vírusként. 

Az általam nagyra tartott Ayaan Hirsi Ali az intoleranciával szembeni intoleranciát javasolja, alighanem igaza is van, de ilyet mondani jelenleg szentségtörés, fasizmus, satöbbi... Pedig észre kellene venni, hogy az iszlám azokat az alapértékeket tagadja és tekinti fő ellenségének, amelyekért Európa évszázadokon keresztül verejtékkel harcolt. A szekularizáció, a nemek közötti egyenlőség, a liberális szülő-gyermek viszony (értsd: az utóbbi nem tulajdona az előbbinek), a homoszexualitás elfogadása, a vallásszabadság, a demokrácia, a politikai és kulturális pluralizmus csupa olyan fogalmak, melyeket az iszlám zsigerből kidob magából. 

Magyarázni természetesen mindent meglehet, neves társadalomtudósok tesznek is rá zsenge kísérleteket, elvégre csináljanak valamit, ha már kilobbiztak maguknak egy egyetemi katedrát... Halljuk, hogy a kapitalizmus újratermeli a szegénységet, a fősodorból való kitaszítottság érzése növeli a kilátástalanságba került egyének csoportszellemét, amely lázadásban ölt testet, és az egész rendszert el kívánja pusztítani. Az iszlám így ideális felvevőpiaca a kiábrándult és elidegenedett fiatalok tömegének. Ám a halmozottan hátrányos lét sem igazolhatja az ún. becsületgyilkosságokat, iskolák és könyvtárak felgyújtását, rendőrök éles fegyverekkel történő megtámadását, kislányok nemiszervének rituális megcsonkítását. Elvégre 2007-et írunk, Európában! 

Ami jelenleg francia külvárosi problémának tetszik, az hamarosan átterjed a vén kontinens többi államára, nem kizárt, hogy hamarosan Magyarországra is. Ugyanis hiába titkoljuk, sohasem látott népvándorlás zajlik a jelenben, amely csak fokozódni fog a szaporodó természeti katasztrófák, a kiürülő vízkészletek, a túlnépesedés, és a háborúk hatására. Egy tanulmány szerint az elkövetkező 50 évben, 1,8 milliárd (!) ember indul majd útnak új hazát keresni az előbb említett okok miatt. Elsöprő többségük a szocializációjuk során teljesen más értékeket és normákat sajátított el, mint a fogadóország átlagpolgára, ebből kifolyólag jelentékeny részüknek leküzdhetetlen nehézségekbe fog ütközni az integráció. Számukra ideális célország lehet Magyarország a maga viszonylagos gazdasági fejlettségével, politikai stabilitásával, elviselhető éghajlati adottságaival. A kívánságlista élvonalába tartozó nyugati államok amúgy is kezdenek megtelni, így a Közép-Kelet-Európa felé nyitás racionális bevándorlói magatartásnak tűnik. 

A legcsekélyebb kétségem sincs afelől, hogy Magyarországnak semmilyen jövőbe mutató terve sincsen az előre borítékolható, majdani problémák kezelésére. Pedig az okos állítólag más kárán tanul, ám mi elmerülünk a kicsinyes provincializmusunkban, és apró-cseprő, marginális kérdésekről folytatunk akadémiai vitát, ahelyett, hogy vigyázó szemeinket Párizsra vetnénk... 

Ajánlott, témába vágó cikkek a közelmúltból:

Mohamed a New York-i könyvtárban (nol.hu)

Megint jönnek, gyújtogatnak (Hírszerző) 

(Blogter, 2007. december 10.)