Azt mondotta egy blogger, hogy kámingáutoljak íziben, mely könyvek betűit szippantottam magamba az Úr kétezerhetedik esztendejében.

A MÉM szigorú regulái szerint öt darab alkotást illenék kiválasztani, így kénytelen-kelletlen szelektál a naplóvezető. Elöljáróban engedtessék meg az önkritikus hang. 3-4 évvel ezelőttig valahogy nem nagyon hatott meg a szépirodalom, úgy általában. Ugyan nem voltam funkcionális analfabéta, de megelégedtem a napilapok és folyóiratok okozta gyönyörökkel, meg a felsőoktatási tananyagokkal. Ezt csak azért tartom szükségesnek bevallani, mert a listán esetleg található egy-két olyan könyvecske, melyeket általában nem a harmadik ikszhez közeledvén szoktak először magukévá tenni a lelkes olvasók. Szóval igyekszem szorgosan behozni a hendikepemet. 

Jaroslav Hasek: Svejk

Alapmű. Állítólag... Rám azonban semmilyen különösebb hatást nem gyakorolt. A legfőbb üzenete, hogy a háború szar és értelmetlen, illetve a Monarchia népei veszettül utálták egymást. Viszont ezt eddig is tudtam... 

Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Kisebbségi lét, minden szempontból. Hülye apával, a világtól elzártan számkivetve, etnikai minoritásban. Mai terminus technicusszal élve: halmozottan hátrányos helyzet... 

Jack Kerouac: Úton

Ezt a könyvet nem véletlenül a Zabhegyezővel rokonítják, ugyanis a cselekmény huszadrangú, kizárólag a feeling számít. Mintha a „Szelíd motorosok” című road movie-t bámulnánk, hősünk megy-megy, keresztül-kasul, államról államra, de a szomjazott szabadságot sosem leli meg... 

Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű

A szerző saját korában meglehetősen liberálisnak számíthatott, már-már a feminizmus előfutárát tisztelhetjük benne. Az amerikai angol telepesek meglehetősen zord, képmutató, és tabukkal teli világába kaphatunk betekintést. 

Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában

Erre a műre totálisan véletlenül leltem rá. A szerb partizánok 1944-es bácskai vérengzéséről fest realisztikus képet. A mintegy negyvenezer ártatlan magyar halálával járó mészárlást a mai napig mély hallgatás üli körül, mintha teljesen kitörölte volna az amnéziás nemzeti emlékezet. Cserest egyébként igazán nem lehet sovinizmussal vádolni, hiszen a sokkal ismertebb, „Hideg napok” című klasszikusában egy másik szégyenről, a magyar csendőrök 1942-es újvidéki ámokfutásáról értekezik. 

Amúgy tök jó, hogy van nékünk már digitális könyvtárunk, kell a francnak az olvasójegy, a ruhatári sorbaállás, a büfé megkeményedett zsemléi, és a többi nyalánkság...

(Blogter, 2008. január 24.)