Comandante Castro önkéntes nyugállományba vonulásával, a Föld legrégebben hatalmon lévő vezetője lép le a népsanyargatás színpadáról (1959-ben iktatták be a szakállas legendát). Ez a történelmi esemény kiváló alkalmat kínál arra, hogy lajstromba vegyük bolygónk azon despotáit, akik leghosszabb ideje pöffeszkednek pozíciójukban.

A szabályokról röviden annyit, hogy a listára csak szuverén állam valós hatalommal rendelkező (tehát az alkotmányos monarchiák koronásfői kizárva), elsőszámú vezére kerülhet, aki megszakítás nélkül gyakorolja uralmát.

Aligha meglepő, de a TOP20-ban főleg afrikai államelnököket találunk. A választási csalás errefelé gyakori, az ellenzék tevékenységét akadályozzák, néhol ellehetetlenítik, az állami médiát cenzúrázzák, így egy hivatalban lévő elnököt leváltani szinte képtelenség. Az alább következő figurák olyan régóta vannak a csúcson, hogy a lakosság nagyobbik hányada életében nem is látott mást a vezetői pulpituson. Ennyi idő után kialakul egyfajta apaszerep, így a ténykedésük megítélése a nép körében lényegesen pozitívabb, mint a külső szemlélő számára. 

Lássuk tételesen az őskövületeket, az öt főmatuzsálemet részletesebben, míg a többieket csak felsorolásszerűen (zárójelben a regnálásuk kezdete):     

1. Omar Bongo (Gabon, 1967.12.02.)

Castro kiesésével a legrutinosabbá vált zsarnok. Alig túl a harmincon katapultált az elnöki székbe, előtte a francia légierőnél szolgált. Nem sokat cicózott: egypártrendszert vezetett be, melyet 1990-ig fenntartott, azóta alibivoksolásokon biztosítja újabb ciklusait. Szerencséjére a 70-es évek elején Gabon partjainál komoly olajlelőhelyekre bukkantak, amivel szépen gyarapodott a kassza (legfőképpen persze a sajátja). Ez lehetőséget adott számára, hogy potenciális ellenlábasait kilóra megvegye. Remek kapcsolatokat ápol Franciaországgal, így egy esetleges lázadás esetén, a gall elitegységek semmi perc alatt rendet vágnának a káoszban, megőrizvén a Bongo-érát...

2. Moamer Kadhafi (Líbia, 1969.09.08.) 

Az évek hosszú sora alatt a patás ördögből a demokráciák komilfó tárgyalópartnerré vedlett át az ezredes. Mindössze 27 esztendős volt, mikor fiatal tisztek élén államcsínyt hajtott végre a külföldön tartózkodó király ellenében. Vargabetűkkel teli pályafutásában a terrorizmus támogatójából annak ádáz ellenségévé vált, illetve a szocializmus építésével felhagyva Nyugat-baráttá alakult (hogy ebben mennyi az őszinteség és mennyi a pragmatizmus, azt nagyon jól tudjuk). Semmilyen hivatalos címmel vagy tisztséggel nem rendelkezik, a neve mellé a sajtóban a „Forradalom Testvéri Vezére és Vezetője” kitételt szokták illeszteni, ám nélküle semmilyen lényegi döntést nem lehet hozni Líbiában. 

3. Kábúsz bin Szaid asz-Szaid (Omán, 1970.07.23.) 

A 67 éves ománi szultán családi kapcsolatai hagynak némi kívánni valót maguk után... Kábúsz ugyanis a saját apját távolította el a trónról (aki ebbéli bánatába két év múlva bele is halt), és állt az 1406 óta létező monarchia élére. Később házasságot kötött az unokatestvérével, ám a vérfertőzés nem vált be, a pár útjai különváltak. Kábúsznak nincsen gyermeke, a terjedő pletykák szexuális másságáról regélnek, ami több mint érdekes egy iszlám államban... Ettől függetlenül mérhetetlen tisztelet övezi személyét, de ez nem meglepő egy paternalizmusra szomjazó társadalomban. Magánvagyonát 18 milliárd dollárra becsülik.

4. Maumoon Abdul Gayoom (Maldív-szigetek, 1978.11.11.)

A marginális szigetcsoportból turistaparadicsomot varázsoló Gayoomnak elévülhetetlen érdemei vannak az ország gazdaságának felvirágzásában, ám ne tévesszen meg bennünket ez az ártatlannak tetsző orca, nagyon is véreskezű egyénről van szó. Korábban nem volt rest a politikai riválisait, és a vele nem szimpatizáló újságírókat börtönbe vetni, vagy valamely gyéren lakott távoli szigetre száműzni. Rendszere azonban fokozatosan puhul, idén elsőként rendeznek választásokat az ellenzék bevonásával. Riválisai szerint a demokráciára való átmenet pusztán a külföldnek szóló máz, az elnyomás pedig továbbra is folytatódni fog...

5. Teodoro Obiang (Egyenlítői-Guinea, 1979.08.03.) 

Semmivel sem kisebb gazember, mint az észak-koreai Kim Dzsong Il, vagy a burmai Than Shwe, ehhez képest méltatlanul keveset szerepel a híradásokban. Az egy főre jutó egyenlítői-guineai GDP 44 ezer dollár (több, mint kétszerese a magyarénak!), ám az átlagember egy fikarcnyival sem él jobban, mint az afrikaiak többsége, hiszen az olajbevételeket egy szűkkörű elit fölözi le. Politikai gyilkosságok kitervelésének garmadája fűzhető a nevéhez, az állami rádió szerint közvetlen kapcsolatban áll istennel, ezért nem tartozik elszámolással azért, ha megöl valakit. Ennek ellenére Condoleezza Rice a hivatalában, míg XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadta az olajgengsztert...

6. José Eduardo dos Santos (Angola, 1979.09.10.)

7. Robert Mugabe (Zimbabwe, 1980.04.18.)

8. Hosni Mubarak (Egyiptom, 1981.10.14.)

9. Paul Biya (Kamerun, 1982.10.06.)

10. Hassanial Bolkiah (Brunei, 1984.01.01. - szultán)

11. Lansana Conté (Guinea, 1984.04.05.)

12. Hun Sen (Kambodzsa, 1985.01.14. - miniszterelnök)

13. Yoweri Museveni (Uganda, 1986.01.29.)

14. III. Mswati (Szváziföld, 1986.04.25. - király)

15. Blasie Compaoré (Burkina Faso, 1987.10.15.)

16. Zine El Abidine Ben Ali (Tunézia, 1987.11.07.)

17. Omar al-Bashir (Szudán, 1989.06.30.)

18. Ali Abdullah Saleh (Jemen, 1990.05.20.)19

19. Idriss Déby Itno (Csád, 1990.12.02.)

20. Nursultan Nazarbajev (Kazahsztán, 1991.12.16.)

Ha reguláink nem lennének ennyire szigorúak (és nem diszkvalifikálnánk az alkotmány által cselekvésképtelenségre kárhozatott monarchákat), akkor Bhumibol Aduljadedzs thaiföldi király (1946.06.09.), és II. Erzsébet angol királynő (1952.02.06.) tekintene vissza ránk éllovasként. Meg kell még emlékezni Mohamed Abdelaziz (1976.08.30) nyugat-szaharai elnökről is, aki simán befuthatna a negyedik helyre, csakhogy országát a marokkói hadsereg megszállás alatt tartja, így csak elméletben gyakorolhatja irányítói képességeit, ezáltal a szigorú szerkesztő száműzte felsorolásából a pszeudoállam prezidentjét. 

Zárásként vigyázó szemeinket vessük öreg kontinensünkre, ahol Alexander Lukasenko (1994.07.20.) fehérorosz államfő a csúcstartó, aki semmi jelét nem mutatja visszavonulási szándékának. Az EU-ban pedig Jean-Claude Juncker (1995.01.20.) luxemburgi miniszterelnök dicsekedhet a leghosszabb periódussal, aki egyben listavezető azon politikusok tekintetében, akik minden kétséget kizáróan demokratának tekinthetők...

(Blogter, 2008. február 21.)