Jakupcsek nonszensz

Jakupcsek művésznő valamely rejtélyes okból kifolyólag, szakmáját nem Anettka és Gerencsér Tomi mellett gyakorolja a Budapest TV-n, nem is Bunyós Pityut konferálja fel a tunyogamatolcsi művházban, hanem sok szinttel a képességei felett, az élvonalbeli kermédia presztízsműsorában bosszantja az alvászavarokkal küszködő, csipás szemű állampolgárt.

Bár az alapos fikaadagot megkapta kedélyesen az Indextől, hátha vannak újszülöttek, elevenítsük fel az elmúlt két nap-béli ámokfutását. Kezdetnek vala hétfő, indítsuk a hetet a Reakció című polgári underground, baloldaliként, majd szélsőségesként való definiálásával, mellyel voltaképpen elismeri, hogy halvány lila fingja sincsen miféle szerzetek ezek a fiatalok (pont az benne a pláne, hogy nem szoclibek protestáltak Macska Tamás bótja előtt). A szerencsétlen főszerkesztő-helyettes helyreigazítana, majd kifejthetné, hogy miről is szólt az akciójuk, ekkor azonban közbevág az Igazság ára, a műsoridő sajnos leketyegett, köszönjük szépen, hogy befáradt, de véleményét már nem tudja elbrekegni. 

Elérkezik a kedd, még mindig a Hollán Ernő-féle gittet rágjuk, a stúdióban a Hungarica (van még aki e nevet nem ismeri?) szervezője. Gabriella a tegnapi beégés miatt kissé félszegen járja el a felkonfot. Jöjjön tehát Gőgl Gábor (sajnos Gőbl, de a keresztnév legalább hibátlan), a zenekar alkalmi gitárosa (nem alkalmi, hanem állandó, és nem az elhíresült bandáé, hanem a Moby Dické, itt csak menedzser, amúgy minden stimmel), Sopronból, a cívisvárosból (muhaha!). 

Két héttel már lehagytuk április elsejét, tehát erre sem foghatóak a kényes szarvashibák, sokkal inkább arról lészen itten szó, hogy minden tájékozatlan médiagenyát elér egyszer a végzete, de akkor csőstül. Jakupcsek a féltudású, felkészületlen magyar médiaelit díszpéldánya. Akinek nem vált vérévé, szenvedélyévé a szakma, viszont mégiscsak jobb napi két órában hétszámjegyűért „robotolni”, mint középiskolai tanárként frusztrálódni. 

A Best magazin propagandájából nyilván a jövő héten is a sikeres, okos, szép, gondos családanyáról értesülhetünk majd, holott ezen jelzők közül legfeljebb az utóbbi bír némi valóságalappal, hála a házvezetőnői segítségnek. 

Hiába no, a bulvár langymeleg közege biztonságosabb terep a több műsorral is megbukott Gabriellának, mint a farkastörvények uralta közéleti erdő. Meg különben is felszabadult egy hely a Koffeinmentesben a nagyszerű Tornóczki Anita kiebrudalása következtében. Olyan nagy baj lenne, ha végre-valahára olyannal foglalatoskodna, amiben némi kompetenciával bír?

(Blogter, 2008. április 15.)

Címkék: média