Ugyan elterjedt sztereotípia, miszerint egy humán beállítottságú fószernak segédfogalma sem lehet a számtanhoz, ám a televízióban, nagy nyilvánosság előtt, illene már tisztában lenni a másodikos általánosban okított matematikával.

Szóval akkor idézzünk fel néhányat az elmúlt hét „számos” bakipanoptikumából. Idegzsábát kapó körutazás lesz ez, nem vitás, de már régóta pötyögöm az akciósan vett pécémbe: a média a hülyék paradicsoma. 

Kezdjük a Kékfénnyel, amely egy mindenki által tudott, ám mégis újdonságként rácsodálkozó témával virít. Nevezetesen, az egy főre jutó tolvajok számában világviszonylatban is verhetetlen Feriheggyel. Szóval a szarkák Mekkájának elemzésekor azt találja mondani Ligeti László riporter, hogy nemzetközi repülőterünk 10 ezer (!) négyzetkilométeren terül el, amely 3000 focipályának felel meg, és 13 ezer dolgozót foglalkoztat. 

Namármost, drága fékezett habzású medvebocsom! Budapest Őkicsinysége 525 négyzetkilométert kóstál, de egész Pest megye sem több 6393-nál. Persze nem kötelező álomból felriadva felkészülten kiköhögni e statisztikai szépségeket, de például Magyarország összméretével (93 030 km2) illenék tisztában lenni. Az meg ugye nehezen gyanítható, hogy az ország kilencedét egy betondzsungel foglalná le. A számbarbárnak az sem böki a látószervét, hogy adatai alapján több mint három négyzetkilométert tenne ki egy nyamvadt labdarúgó-porond, ami legalább három Margitsziget, ekkora játéktéren rohangálni pedig kurva fárasztó lehet. Arról ne is beszéljünk, hogy ha hasonló népsűrűséget (1,3 fő/km2) maximum a Szaharában rögzíthetnénk, viszont a Feriről elnevezett IT-fellegvárban nem szállna le, illetve fel gépmadár épségben, amennyiben ennyire hézagosan helyezkednének el derék munkásai. 

Az állami büdzséből alkalmazott zseniről most lapátoljunk át TV2-s felségvízre, ahol szintén nem fehér holló a félnótás, de legalább a külföldi tulaj pénzén ostobák, és nem az adófizetőkén. A közelmúltban valami Kárász Róbert nevezetű arc tűnt fel a Róna utcai territórium reggeli adásában. Nos, itt Juhász Árpád tart egzakt beszámolót Botswanáról, ahol álreality készülődik, csipetnyi Horváth Ágnessel fűszerezve. Nagyvonalúan lépjünk át Liptai Claudia kikerekedett démoni szemein, aki éhínségtől sújtott, vályogviskókkal terített, csóringer földdarabra számított. Nézzük el neki, ritkán forgat gazdasági lapokat, meg a gyémántot amúgy csak viseli, és különben is ki a faszt érdekel, hogy hol bányásszák. 

Visszatérve a témánkra. A bölcs utazó kifejti, hogy nagy problematika errefelé a HIV, hiszen a szabados szexuális szokások velejárójaként, a lakosság írd és mondd, 37%-a vírushordozó!!! Ekkor Kárász, csak hogy jelezze, ő is a stúdióban tartózkodik, megdöbbenést mímelve, a foga alatt elereszti: jé, akkor „majdnem minden negyedik ember fertőzött”. Ám Árpi bácsi nem nyom barackot a fejére, elegánsan túllép a dolgon, de azért a hanglejtése elárulja, simán el tudná képzelni a vele szemben ülő figurát a Kalahári-medence egyik szafarijában, mint fő látványosságot. 

De itt még nincs vége! A Hír TV Célpontja (a baki 24:15-nél) csúnyán becummantott, egy ki tudja honnan előkapart fikciót. A nagy leleplezők ugyanis azt állították, hogy minden második nyolcéves gyermek cigány származású e honban. Hehehe. 

Poroljuk le szerény demográfia-tudásunkat. Évente kevés híján 100 ezer lurkó látja meg a napvilágot minálunk, tehát ebben az esetben félszázezer „purdénak” kellene születnie. Hasra ütött becslésem szerint a romák között legfeljebb 150 ezer szülőképes korú nő lehet. Ha egy közösség potenciális anyáinak tagjai közül minden harmadik szülne egy adott évben, az körülbelül 12-es termékenységi arányszámot jelentene. Szociológiában járatlanoknak: ez a hipotetikus ráta az egy nőre jutó gyermekszülések számát mutatja meg (magyarán mennyi utódot hoz világra egy asszony az élete folyamán). Csak összehasonlításként: ez a mutató világviszonylatban Maliban a legmagasabb 7,34-el, míg mifelénk mindösszesen 1,28. Bár biztosan van széles e hazában egy réteg, amely elhinné, hogy a cigánycsaládokban az átlagos kisdedszám egytucat, de ez itt nem a Szittyakürt című újság, ilyen mesékkel tessék inkább ott próbálkozni. 

Kalandozásunkat itt még nem rekesszük be, hanem Aktívan visszaevezünk a friss fazonigazításon átesett TV2 fővárosi nagycirkuszába. De előbb egy személyes vallomás: soha nem gondoltam volna, hogy a képernyőtemetőbe küldött Szebeni Pityura egyszer majd istenként fogok tekinteni, pedig ha a Somogyi Zoltán-Czippán Anett páros röhögőgörcsöt előcsiholó bénázásait nézem, akkor ez a szomorú helyzet. És akkor Somogyi, akit korábban ugyebár Uri Geller tehetségkutatójában csodálhatunk meg, egy nagy formátumú riport felvezetésként, azt találja a súgógépről felolvasni, hogy: „Tizenöt másodperc hírnév mindenkinek jár.” Szóval, ha a mértékegységek átváltásának műfajában nem mozogsz otthonosan, tívisztár még lehetsz, amúgy ülj le egyes! 

A legfrissebb igazgyöngyöm tegnapi, elkövetője pedig a bőrkabátos ex-sztárzsaru, a nők bálványa, és a maffiózók igaz barátja: Doszpot Péter. A befuccsolt politikai karriert követően immáron műsorvezetőként is feltűnő korábbi nyomozónak az ATV-n szorítottak egy testhez idomuló feladatot, bűnügyi műsort kell navigálnia. Egy Amerikában eltűnt magyar lány kálváriájakor, célozva az Újvilágtól bennünket elválasztó távolságra, keményen nekiszegezi riportalanyának: „kint 1000 km-re belekerülni egy nem jó társaságba” (a baki 2:50-nél). Szóval legközelebb tessék gyakrabban térképet bogarászni, különben köszönjük Emese! 

Egyébként a fenti tárházból mindössze egyetlen alkalommal volt élő az adás (Kárász a Mokkában), ami ugye korrigálhatatlan, viszont a maradék szituációban a szerkesztők is megérdemelnének jó sok seggberúgást. Pontosabban kirúgást, de a káderhiány súlyos, a Havas-iskola pedig lassan gyártja az utánpótlást...

(Blogter, 2008. szeptember 20.)