Bahamák, a sportnemzet

Ugyan csipetnyi demagógiára vall a népesség és az olimpiai sikeresség között kapcsolatot keresni, hiszen a nemzetek közötti eredményességi relációban egyáltalán nem következik, hogy kétszer akkora lélekszámmal, dupla annyi éremnek kell termelődnie, ám a játékok végeztével mindig eljön a pihentagyú statisztikusok ideje.

Utóbbi szerepét ezúttal jómagam alakítanám. Csak a vak nem láthatja, hogy az olyan óriás országok, mint például India, Indonézia, Nigéria mindössze a futottak még kategóriába nyertek bebocsátást. Igen ám, de mi a harci helyzet fordítva? Vajon a kicsik brillíroztak? Erre az eldöntendő csacskaságra ugyan képtelenség egyértelmű feleletet adni, ám ezer lakosra levetítve ők szerepeltek a legkiválóbban. 

Először vizsgáljuk meg, hogyan muzsikáltak olimpiai pontok tekintetében a planéta legkülönbözőbb szegleteiből összetrombitált sportolók. Ugyan ehhez a számításhoz állandóan odabiggyesztik a „nem hivatalos” jelzőt, ám sokkal kiválóbb mérőeszköz, mint az éremtáblázat. Szóval lássuk ezt a kategóriát, de fajlagosan (bocs ezért a kretén kifejezésért, de valamelyik reklámban hallottam és tetszik)! 

 

Ezer lakosra vetített olimpiai pontok:

 

ország

pont

 

 ezer lakos

 

ezer lakos/pont

1.

Bahama-szigetek

14

 

331

 

23,6

2.

Jamaica

80

 

2 804

 

35,1

3.

St. Kitts és Nevis

1

 

42

 

42,0

4.

Új-Zéland

71

 

4 274

 

60,2

5.

Szlovénia

33

 

2 029

 

61,5

6.

Szamoa

3

 

189

 

63,0

7.

Izland

5

 

316

 

63,2

8.

Holland Antillák

3

 

192

 

64,0

9.

Ausztrália

322

 

21 394

 

66,4

10.

Bahrein

11

 

760

 

69,1

17.

Magyarország

93

 

10 043

 

108,0

 

A listában az a szép, hogy arra az olyan marginális, sohasem hallott földdarabok is odaérhetnek, mint például St. Kitts és Nevis (ráadásul a dobogóra). Ehhez mindösszesen egy hatodik helyezés is elegendő volt a törpeállam számára, ezt a férfi 200 méteres síkfutás döntőjében prezentálta leghíresebb sportolójuk: Kim Collins. Megjegyzendő még, hogy eredetileg nyolcadik lett, ám két sprintert is diszkvalifikáltak előle pályaelhagyásért, így éppen becsusszant a még üdvözítő pozícióba. Külön érdekesség, hogy a kizárt villámlábúak egyike Churandy Martina, a Holland Antillákról, akinek ha helyben hagyják ezüstérmét, abban az esetben a második helyre repíthette volna országát listánkon, egy paraszthajszállal lemaradva a Bahama-szigetektől. Egy nüansznyi érdekesség ínyenceknek: az 1-4. helyezetnek II. Erzsébet királynő az államfője. És még mondja valaki, hogy felbomlott a brit gyarmatbirodalom… 

Apropó Bahamák... A turistaparadicsomban nemcsak festői táj és kiváló klíma terem nagy hatásfokkal, de villámléptű atlétákkal is bőségesen megszórta a Teremtő a szigetcsoportot. Így a következő statisztikánkat (ahol az elnyert medálokat vesézzük ki) is az amerikai sztárok kedvenc üdülőtelepe vezeti, köszönhetően egy férfi 4x400-as váltóezüstnek és egy hármasugró bronzéremnek. Itt már feltűnnek (legjobb európaiként) Vörös Erik leszármazottai, akik általános meglepetésre beverekedték magukat a férfi kézilabda-torna döntőjébe, megszerezve ezzel Izland negyedik érmét az ötkarikás játékok történetében.

 

Ezer lakosra vetített olimpiai érmek:

 

Ország

1.

2.

3.

 

érem

 

 ezer lakos

 

ezer lakos

/érem

1.

Bahama-szigetek

 

1

1

 

2

 

331

 

165,5

2.

Jamaica

6

3

2

 

11

 

2 804

 

254,9

3.

Izland

 

1

 

 

1

 

316

 

316,0

4.

Szlovénia

1

2

2

 

5

 

2 029

 

405,8

5.

Ausztrália

14

15

17

 

46

 

21 394

 

465,1

6.

Kuba

2

11

11

 

24

 

11 394

 

474,8

7.

Új-Zéland

3

1

5

 

9

 

4 274

 

474,9

8.

Norvégia

3

5

2

 

10

 

4 778

 

477,8

9.

Fehéroroszország

4

5

10

 

19

 

9 690

 

510,0

10.

Örményország

 

 

6

 

6

 

3 229

 

538,2

21.

Magyarország

3

5

2

 

10

 

10 043

 

1 004,3

 

Végül vigyázó szemeinket vessük kedvenc gumicsontunkra, az olimpiai aranyak/koponya kategóriára. Hosszú időn át fárasztottak bennünket azzal a maszlaggal, miszerint az egy főre jutó olimpiai bajnokok (és Nobel-díjasok) számát tekintve verhetetlenek vagyunk. Nos, ez már korábban sem volt igaz, de pláne nem az napjainkban, igaz Sydney és Athén teljesítményével felférnénk a dobogó legalsó fokára.

 

Ezer lakosra vetített olimpiai aranyérmek:

 

Ország

1.

 

 ezer lakos

 

ezer lakos

/arany

1.

Jamaica

6

 

2 804

 

467,3

2.

Bahrein

1

 

760

 

760,0

3.

Észtország

1

 

1 340

 

1 340,0

4.

Új-Zéland

3

 

4 274

 

1 424,7

5.

Mongólia

2

 

2 951

 

1 475,5

6.

Ausztrália

14

 

21 394

 

1 528,1

7.

Grúzia

3

 

4 630

 

1 543,3

8.

Norvégia

3

 

4 778

 

1 592,7

9.

Szlovákia

3

 

5 402

 

1 800,7

10.

Szlovénia

1

 

2 029

 

2 029,0

17.

Magyarország

3

 

10 043

 

3 347,7

 

Kétség sem férhetett itt a jamaicai győzelemhez, akik a földkerekség leggyorsabb lábú egyedei. Usain Bolt a Karib-tengeren elterülő szimpatikus ország legismertebb exportcikke Bob Marley és a reggae után, ez immáron elvitathatatlan. Kevés híján összehozták a „rövidtávú Grand Slamet” (férfi és női 100m, 200m, 4x100m), ez pusztán a női váltójuk botrányos váltása miatt maradt el, hiszen annak két tagja nemes egyszerűséggel összeszaladt. Osztályfőnöki dicséretben részesülnek a kommunista időkben még középkori fejlettségű Mongólia, illetve a lehangoló háborús hírekről a pekingi versenyek alatt értesülő Grúzia sportolói.

(Blogter, 2008. augusztus 27.)

Címkék: sport, Olimpia