Véleménynyilvánítás tojással

Problémád akadt a szomszédoddal? Megszondáztat a zsaru? Szekundával jutalmazott a tanerő? Vagy csak antipatikus az utcán veled szembejövő, akin ráadásul nincs sapka? Ne tétovázz, hajíts a képükbe tojást, hiszen cselekedeted pusztán a véleménynyilvánítás egyik formája.

Amennyiben az eleségtől bűzlő, szétfröccsenő fehérjeadaggal kicsinosított delikvens az alkotmányos jogodat nem tűrné békésen, és védekezése során esetleg addig merészkedne, hogy lefogná véleménynyilvánító kezeidet, akassz milliós nagyságrendű kártérítési pert a galád antidemokrata nyakába. Egyrészt korlátozta véleményed szabad áramlását, másrészt cselekedete a személyes szabadság megsértése tényállást is könnyedén kimerítheti. 

Úgyhogy mókára fel, könnyű meggazdagodást remélő kalandor barátaim, kis befektetéssel bizony tekintélyes summát vághatsz zsebre. 

Lefordítva: a jövőben probléma nélkül keresztülvihető, hogy a jogállam iránt nosztalgiát érző egyedek megvárják a bíróság épülete előtt Benkéné Urbancsek Viktória bírónőt, a fenti kacagtató ítélet kihirdetőjét, majd nyomdafestéket nem tűrő, az édesanya egykori foglalkozását felemlegető szavak kíséretében szétmorzsolnak ábrázatán néhány orrfacsaró, strucc záptojást. Ezzel pusztán alkotmányos alapjoguknak adnának nyomatékot, amely mint azt kedd óta tudjuk, csorbíthatatlan és korlátozhatatlan

Eddig az örkényi abszurd, amely valójában nagyon nem az, de most zökkenjünk vissza szürreális valóságunkba. Ugyan nem birtokoljuk Grétsy tanár úr tudásának huszadát sem, de próbáljuk meg csócsálni, ízlelni e jeles magyar terminus technicust: VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS. Miután tucatszor kiejtettük a szakszót, merüljünk el a jelentésében. Bár Benkénétől eltérően mi nem orbitális mákkal csúsztunk át a jogi egyetem grammatika-kollokviumán (hiszen nem jártunk oda), de háromjegyű intelligencia-hányados fölött az ember már érzi: a vélemény gondolataink manifesztációja (az ezt hordozó kommunikációs eszköz lényegtelen), amely mindenféleképpen pacifista műfaj (hiszen a szavak, a gondolatok erejével próbál meg hatást kifejteni). Viszont ha tárgyat vetünk a címzett felé (még ha csak egy rajzlapot), vagy testi kontaktusba kerülünk vele (a beleegyezése nélkül), az már egy következő kategória, egy más fajsúly, hiszen a vélemény TETTbe, illetve CSELEKEDETbe ment át, a két fél között valódi érintkezés történt, amely pusztán a véleménynyilvánítás esetén nem állhat fenn.  

A demokráciadeficit itt még nem ér véget, a paródia következő tárgya az ítélet indoklásának egyik szelete, miszerint a tojással való leturházás nem okoz kárt a delikvensnek. A mosópor, a mosógép üzemeltetéséhez szükséges energia bizony kőkeményen forintosítható, nem beszélve ama csekélységről, hogy nem minden anyagból jön ki az undorító szennyeződés. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy tyúktermékkel díszítve munkahelyre, tárgyalásra, felvételire, de akárcsak randevúra menni nem lehet, emiatt szépszámú ember szenved majd hátrányt, amennyiben divatot teremt az önkifejezés urbancseki formája. 

Ülj le Viktória, frazeológiából (és még sok minden másból) megbuktál, EGYES!

 

UPDATE:

Mára (2008.07.12.) kiderült, hogy az MTV és a TV2 Híradója szenzációhajhász módon, a bírónő ítéletindoklásának egy fontos részletét, annak kontextusából kiemelve idézte. A média így azt az érzést keltette, mintha a tojásos véleménynyilvánítás Urbancsek Viktória jogértelmezése volna, holott csak egy korábbi ügyészi állásfoglalást olvasott fel. Aki az ügy hátteréről részletesebben szeretne informálódni, az klikkeljen Dénes Balázs (TASZ) közleményére.

Két oka van, ami miatt mégsem törlöm e postot. Egyrészt álljon itt mementóként, hogy a sajtó felelőtlensége (vagy gyenge szakmai teljesítménye) micsoda tévhiteket képes generálni. Másrészt, a történtek ellenére sem követem meg Benkénét, mert továbbra is vallom, hogy ítéletei gyávák, a felelősségáthárítás klasszikus esetei. Indoklása - miszerint azért menti fel a vádlottakat, mert azok tettük elkövetésekor abban a tudatban voltak, hogy cselekedetük belefér a szabad véleménynyilvánításba - jogállami nonszensz. A demokrácia egyik axiómája ugyanis, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól.

(Blogter, 2008. július 9-12.)