Anómiás közállapotaink kiváló röntgenfelvétele a csapvízből is ömlő drog-sztori. A gordiuszi csomóvá duzzadt szappanopera szálainak kibogozását jómagam Nobel-díjjal respektálnám, ám borítékolható, hogy nem fogunk tisztábban látni a kálváriában, mint a szmogtól fuldokló pekingi turista.

Személy szerint legszívesebben hátradőlnék, valamilyen fincsi koktélt szürcsölgetnék, és várnám a teleregény éppen aktuális epizódját. Kielemezném magamban a dramaturgia színvonalát, a színészi alakítások hitelességét, a rendező kreativitását. Csak egy a bökkenő: a történet egyáltalán nem fikció, a főszereplők pedig elméletben a demokrácia védőbástyái (politikus, ügyvéd, újságíró). Persze a feltételes mód itt felettébb indokolt... 

Vizsgáljuk meg tételesen az ügy szereplőit. 

Adva vagyon ugyebár a pénzügyminiszter, aki habitusában, viselkedésében, gesztusaiban, hanghordozásában egyre inkább hajaz egy szicíliai keresztapára. Veres tűzzel-vassal védi „a családhoz” tartozókat, legyen szó tulajdon gyermekeiről, kampányfőnökéről, vagy üzlettársáról, a gyanús ügybe keveredett klán-taggal szembeni bizonyítékokat, a személye ellene kreált aljas inszinuációnak, az ellehetetlenítésre tett kísérletként igyekszik láttatni (immár sokadszor). Nem kétséges, nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű területeken nem dívik e nepotizmus, az uram-bátyám viszonyokra és az omertára alapozott hatalomgyakorlási szisztéma. Komoly országban egy Vereshez hasonló pozícióban ténfergő potentát mindenre kiterjedő vizsgálatot kezdeményez egy ilyen kényes szituációban, hogy a gyanú árnyékát is elhessegesse. Viszont a posztjához méltatlan mostani hisztijével, szándékával ellentétben, éppen erősíti a feltételezéseket... 

Aztán itt van nekünk Helmeczy doktor, az MLSZ alelnöke, egy valódi közszereplő. Diplomatikusan fogalmazva ellentmondásos személyiség, viszont ha letérek a polkorrektség ösvényéről, akkor azt mondom: üvölt a fazonról, hogy szélhámos. Pontosan annak a „sztárügyvéd” kasztnak a díszpéldánya, amelyet sokan rühellnek, hiszen simán rámondja a feketére, hogy fehér, amennyiben ügyfele védelmi stratégiája ezt megkívánja. Csakhogy ezúttal saját magát kellene mentenie, viszont úgy fest, ezúttal is a mellébeszélés hatásos (?) fegyveréhez nyúl. Kíváncsian várjuk n+1-dik verzióját, a következő hebegő-habogó interjúját, pedig csak olyan pofonegyszerű, momentán még a levegőben lógó kérdéseket kellene megnyugtatóan tisztáznia, mint például a feljelentésének időpontja. 

Tiszta sor lenne a fentiek fényében az állítani, hogy itt bizony lelepleződött egy politikai összeesküvés, négyeljék fel a leleplezett bűnözőket, sóval hintsék be valamennyi vállalkozásukat. Ami a szkepszist mégiscsak előcsalja az emberből az nem más, mint a Célpont eddigi munkássága, Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs személye. Utóbbi médiamunkást számos alkalommal láttam tudósítás közben (elsősorban tüntetéseken) dolgozni, fizimiskája, Manchester United-sálja, a randalírozókkal való negédes modora és ordító elfogultsága alapján első blikkre nem sokban üt el egy átlagos gyújtogató huligántól. A Hír TV tényfeltárónak hazudott, valójában a filmes publicisztika kategóriájába sorolható (értsd: a véleményükhöz keresnek képi anyagot) műsora a szakma egyik mélypontja. Ügyesen összevágott montázsok, hatásos aláfestő zenék, propaganda jellegű kommentárok orientálják a nézőt, hogy véletlenül se gondoljanak mást az adott témáról, mint amit a szerkesztők tudatni szeretnének... 

E remek zéró összegű játszma aligha ért még véget. Itt bizony nyulakat rántanak majd elő a cilinderből, csontvázak fognak potyogni a szekrényből. Viszont a nagybetűs igazságra vessünk keresztet, mert az egyrészt odaát van, másrészt az emberek zöme úgyis csak Gyurcsány-Orbán mezőben képes a világra tekinteni, tehát tök mindegy, hogy milyen tények törnek felszínre közéletünk csatornájából, úgyis a prekoncepció kerekedik felül...

(Blogter, 2008. augusztus 9.)